Hírzóna

Saját édesanyját verte és tartotta rettegésben egy alkoholista férfi

Saját édesanyját verte és tartotta rettegésben egy alkoholista férfi

2020. augusztus 14., péntek
Saját édesanyját verte és tartotta rettegésben egy alkoholista férfi

A Makói Járási Ügyészség indítványára a nyomozási bíró letartóztatásba helyezte azt a férfit, aki több mint fél éve zaklatta édesanyját az egyik csongrád-csanádi faluban - közölte a vádhatóság.

A megalapozott gyanú szerint a férfi március 25-én a vele együtt élő édesanyját megpofozta, majd házuk egyik sarkába szorította és még legalább 20 alkalommal megütötte. Ezen túlmenően, mivel rendszeres alkoholfogyasztó volt, a gyanúsított arra kényszerítette a sértettet, hogy a nyugdíjából szeszes italt vegyen neki.

A gyanúsított, hogy az édesanyja a házból ne tudjon elmenni, a kulcsait elvéve a sértettet a házba zárta és, hogy segítséget se tudjon hívni, a mobiltelefonját is elvette. Mindemellett rendszeresen megfenyegette az édesanyját azzal is, hogy megöli.

A bíróság fentiek miatt a férfivel szemben távoltartást rendelt el ez év május 15-én, azzal, hogy a sértettől és annak tartózkodási helyétől tartsa magát távol, tartózkodjon attól, hogy a bántalmazottal közvetve vagy közvetlenül érintkezésbe lépjen.

A férfi a távoltartás ellenére az ingatlanba visszatért, oda állandó lakosként be is jelentkezett. Mindemellett azonban folytatta alkoholizáló életmódját, az édesanyját többször is megöléssel fenyegette, félelemben tartotta, lökdöste és megakadályozta abban, hogy a házat elhagyja.

A személyi szabadság megsértésével, továbbá a személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett kapcsolati erőszak bűntette miatt indult eljárásban az ügyészség az eljárás meghiúsítása, valamint a bűnismétlés veszélye okán indítványozta a férfi letartóztatásának egy hónapra történő elrendelését. A férfi többszörösen büntetett előéletű, a gyanú tárgyát képező cselekményeket is felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt követte el.

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója az ügyészi indítvánnyal egyezően a kényszerintézkedést elrendelte. A bíróság végzése nem végleges, azzal szemben a terhelt és védője fellebbezést jelentettek be a szabadlábon történő védekezés érdekében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.