Közélet

Milliárdos hiány közepette osztanak prémiumot az önkormányzati cégvezetőknek

Milliárdos hiány közepette osztanak prémiumot az önkormányzati cégvezetőknek

2020. augusztus 5., szerda
Milliárdos hiány közepette osztanak prémiumot az önkormányzati cégvezetőknek

Szabó Bálint, a Mindenki Szegedért Mozgalom vezetője szerint álságos, hogy a cégvezetők prémiumot kapnak, miközben az alkalmazottakat megszorítások érik.

Az önkormányzati propagandalap májusban arról cikkezett, hogy Botka László polgármester az önkormányzati cégvezetőkkel konzultált, majd bejelentette, hogy a járvány és a kormányzati elvonások eddig 5 milliárd forint kiesést okoztak a városnak. A Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottság legutóbbi ülésén az önkormányzati cégvezetők tavalyi évre vonatkozó prémiumainak kiosztásáról döntöttek. Az összes kitűzött prémiumfeladat teljesítése esetén az igazgatók részére kifizethető összeg az éves alapbér harminc százaléka. A tizenhárom cégvezető közül csak ketten nem részesültek a maximális bónuszban, illetve egy esetben egyáltalán nem kapott bónuszt a vezető. Jávorszky Iván, a Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. igazgatója "csak" 28,8 százalékos prémiumban, Ács Szilvia, a Szeged és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft. vezetője 15 százalékos prémiumban részesült, míg Dr. Herczeg Tamás, a Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft. első embere nem teljesítette premizálási feltételt. Szabó Bálint, a Mindenki Szegedért Mozgalom vezetője felháborítónak tartja, hogy miközben a járványhelyzet miatt brutális megszorítások vannak az önkormányzati cégeknél és a legtöbb alkalmazott részmunkaidőben, csökkentett bérekkel dolgozik, addig prémiumot osztanak a cégvezetőknek, ami sok esetben akár az éves fizetésük 30 százalékával egyenértékű.

– A polgármester folyamatosan a szolidaritás városaként emlegeti Szegedet. A szolidaritás kezdődhetne ott, hogy amikor a cégek alkalmazottait sanyargatják, a vezetők nem veszik fel a prémiumot – fejtette ki álláspontját.

Megkerestük Tápai Pétert, a Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottság elnökét, aki szerint alapvetően a premizálási rendszerrel van a probléma.

– A feltételi rendszer vitatható, mert nem életszerűek a kiírások. Egy cégvezető akkor részesülhet prémiumban, ha nyereséges az általa vezetett cég. Ezek a cégek viszont alapvetően úgy lettek nyereségesek, hogy jelentős önkormányzati támogatásban részesültek – fogalmazott.

Tápai hozzátette, meg kell vizsgálni, hogy a következő időszakra mi legyen a szempontrendszer, mert ez így nem tartható. – Át kellene szabi a cégek szerkezetét, összetételét és a fizetésekre vonatkozó feltételrendszert – vonta le a konzekvenciát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.