Közélet

Kásler reménykedik, hogy elkerülhetők a szigorúbb intézkedések

Kásler reménykedik, hogy elkerülhetők a szigorúbb intézkedések

2020. augusztus 25., kedd
Kásler reménykedik, hogy elkerülhetők a szigorúbb intézkedések

Az emberi erőforrások minisztere hozzátette, a tanárok és a családok a magunk mögött hagyott tanévben már bizonyították, hogy a legnehezebb viszonyok között is helytállnak. – Most a cél az, hogy elkerüljük a járványhelyzet kedvezőtlen alakulását a normális életvitel lehető legteljesebb megőrzése mellett.

A kormány és az operatív törzs a járványügyi védekezéshez szükséges valamennyi nélkülözhetetlen eszközt az érintett intézmények rendelkezésére bocsát – közölte a tárcavezető, aki kitért arra is, hogy a tanévkezdésre kidolgozott részletes eljárásrend a megelőzés minden lehetőségét tartalmazza, messzemenően alkalmas arra, hogy azt minden iskola saját viszonyaira adaptálja.

Hozzátette: az egyes intézményekre kidolgozott eljárásrendek véleményezésében az Oktatási Hivatal és a járványügyi szakemberek nyújtanak segítséget.

– Kérem a diákokat, a pedagógusokat és a szülőket, hogy maradjanak az iskolakezdés után is fegyelmezettek, és tartsák be az ajánlásokat. Mindannyian bízunk benne, hogy elkerülhetjük a jelenleginél lényegesen szigorúbb korlátozásokat, fontos azonban nyomatékosan tudatosítani, hogy a kedvező járványhelyzet fenntartásáért az előttünk álló időkben is mi magunk tehetünk a legtöbbet. Vigyázzanak egymásra, vigyázzunk egymásra! – zárta sorait Kásler Miklós.

Lehetséges hagyományos tanévkezdés szeptember 1-jén

Lehetségesnek tartja az emberi erőforrások minisztere a járványügyi adatok alapján, hogy Magyarországon szeptember 1-jén a hagyományos formában kezdődjön meg a nevelés-oktatás.

Kásler Miklós keddi budapesti sajtótájékoztatóján rámutatott ugyanakkor: a környező országok besorolása láthatóan változik, a járvány terjedése nehezen kiszámítható, ezért a köznevelésnek is fel kell készülnie a védekezésre és a megelőzésre.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Operatív Törzs és a Nemzeti Népegészségügyi Központ részletes, nyolcoldalas ajánlást, protokollt dolgozott ki, amit minden köznevelési intézmény vezetőjéhez eljuttatott – közölte a miniszter.

Kitért arra is, hogy megtörténtek az előkészületek a tanévkezdéshez: július 25-ig 1500-féle tankönyvet legyártott az Alföldi Nyomda, 500 diák segítségével összeállították a kiszállítandó kiadványokat.

Augusztus 3-tól 28-ig több mint négyezer iskolába több mint 13 millió 455 ezer tankönyv jut el, ami négyszázezerrel több, mint tavaly. Ez az első olyan év, amikor minden diák ingyenesen kapja a tankönyveket – emlékeztetett Kásler Miklós.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.