Kultúra

Így működik az Eötvös cirkusz

Így működik az Eötvös cirkusz

2020. augusztus 25., kedd
Így működik az Eötvös cirkusz

Az idei, jubileumi évad a koronavírus miatt késve indult az Eötvös cirkusznál, így a szokásoktól eltérően nem tavasszal, hanem nyár végén érkeztek Szegedre. Készen álltunk az évad indulására, Kecskeméten az első előadásunkat tartottuk volna, amikor bejött a rendelet a korlátozásokról. Úgy döntöttünk, hogy azonnal lemondjuk az előadásokat, ottmaradtunk Kecskeméten és vártunk a társulattal. Bár rövidebb leállásra számoltunk, végül 4 hónap után indulhattunk újra meséli Eötvös Loránd cirkuszigazgató. Mint mondja, volt némi aggodalmuk, hogy nem jön majd a közönség az újraindulásnál, de ez oktalan volt, sokan választják kikapcsolódásnak a cirkuszt.

Eötvös Lóránd cirkuszigazgató

A társulat magja, aki építi a sátrat, a marketinggel foglalkozik, az állandó artista produkciókat cseréljük, mert minden évben ugyanazokat a városokat érintjük, így meg kell újulnunk. A saját házi produkcióink maradnak, de ott is mindig változtatunk egy kicsit, hogy mást kapjanak a nézők, mint az előző évben avatott be a műsor összeállításába Eötvös Loránd. A cirkuszigazgató büszke arra, hogy a szakmában jó hírük van, így sok neves artista küldi el jelentkezését, és szívesen is jönnek fellépni.

Bronzbohóc díjas artisták produkciója
Bronzbohóc díjas produkció Szegeden

A nézőknek nem csak a porondon kínálnak élményt, a szünetben az előadáson fellépő elefántok hátára is fel lehet ülni egy közös fénykép erejéig, vagy szintén a műsorban látható oroszlánfókákkal is fotózkodhatnak. Utóbbiaktól még egy igazi fókapuszi is „begyűjthető”.

Scuby puszit is ad a nézőknek
Scuby puszit is ad a nézőknek.

Aki járt már az Eötvös cirkuszban, az tudja, hogy Eötvös Loránd két kislánya évek óta szerepel a műsorban. Felemelő érzés, ugyanakkor feszült is vagyok, mivel nem veszélytelen a produkció. Egy levegőszámot mutatnak be, természetesen biztosítva vannak, egy szivacsra esnének, ha baj lenne, de ez soha nem fordult még elő. Egészen más érzés, amikor a gyerekeimnek tapsolnak a nézők mondja a büszke apuka. Azt is elárulta, hogy idén januárban a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon a legfiatalabb résztvevői voltak a lányai, a közönség állva tapsolta meg a 11 és 8 éves lányokat.

Az Eötvös család legfiatalabb tagjai a porondon
Az Eötvös család legfiatalabb tagjainak produkciója.

A cirkusz idei műsorában 15 artista dolgozik, a háttérben 3 ember segíti az előadást. A felszereléseket, a művészeket összesen 22 autó szállítja, több fellépő művész a családjával járja az országot. A cirkuszi sátrat másfél nap alatt állítják fel, a bontással viszont 4–5 óra alatt végeznek. A fellépők közül többükkel az előadás előtt és a szünetben is találkozhat a közönség, mivel besegítenek a büfében vagy éppen a nézőtéren a munkába. A cirkuszigazgató – aki vattacukrot árul, ha nincs a manézson – azt mondja, hogy mindez azért van, mert az így megspórolt pénzt is az előadásra költik.

Hárman segítenek a háttérben minden előadáson.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.