Több száz kilométernyi autópálya és út épült, és még nincs vége


Szijjártó Péter elmondta: 2010 óta félezer kilométer autópálya, illetve gyorsforgalmi út készült el az országban, és hatezer kilométer főbb utat korszerűsítettek. Idén 214 útfelújítási projekt 642 kilométer útszakaszt érint, 2024-ig pedig ötezermilliárd forintot költenek közúti és vasúti fejlesztésekre – sorolta a tárcavezető.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy Magyarország központi fekvése is indokolja a közlekedési infrastruktúra fejlesztését, és példaként említette: amikor a koronavírus-járvány miatt lezárták az ország határait, a feltorlódott forgalomból gyorsan kiderült milyen fontos közlekedési folyosó Magyarország Nyugat- és Kelet-Európa között.
(MTI)