/

A tervezettnél több bajnoki kézilabda-mérkőzést rendeznének

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) arra törekszik, hogy a fordulók sűrítésével decemberig a tervezettnél több mérkőzésre kerüljön sor a férfi és a női bajnokságban.

Az MKSZ honlapjának híradása szerint a szervezet a koronavírus-járvány miatti kihívásokról egyeztet az NB I-es ligával, amelynek célja a 2020/21-es bajnoki idény versenykiírásának módosítása.

 “A sportág számára jelenleg az a legfontosabb, hogy mindenképpen eredményt lehessen hirdetni a most kezdődő idényben, ebben konszenzus van a liga csapatai és a szövetség között” – mondta Novák András, az MKSZ operatív igazgatója.

Hozzátette, az a céljuk, hogy a szurkolók minél több meccset láthassanak, akkor is, ha a világjárvány miatt esetleg szigorításokra kényszerül az ország. Novák közölte, megtették javaslataikat a ligának, és felkérték, hogy éljen a jogával, és döntsön a versenykiírás szükséges módosításairól. Fontos, hogy a változások ne érjék váratlanul a sportágat, és ne veszélyeztessék a bajnoki mérkőzések lejátszását.

“Több variáció is szóba jöhet, főként a versenynaptárt, a bajnoki fordulók időpontjait illetően, a válogatott időszakok megtartásával. A legvalószínűbb változatnak a fordulók sűrítése tűnik, így decemberig a tervezettnél több mérkőzésre kerülhet sor” – magyarázta.

Az igazgató hozzáfűzte, a szövetség készen áll a módosításra, de fontos, hogy a klubok elfogadják, ezért a ligán belül egyeztetik elképzeléseiket és megteszik pontos javaslatukat.

“Tudjuk, hogy nehéz szezon előtt áll valamennyi csapat, mind szakmailag, mind gazdaságilag, meg fogjuk találni közösen az egyensúlyt” – szögezte le.

A férfi NB I. a tervek szerint jövő pénteken, a női pedig szeptember 4-én kezdődik.

(MTI)

Előző sztori

Már 5–10 mikrogramm halálos lehet a Bika nevű új dizájnerdrogból

Következő sztori

Megújult Szeged legolvasottabb hírmagazinja

Legutóbbi hasonló cikkek