Írjon nekünk
Nemzeti Konzultáció

Hírzóna

Ruhák közé rejtőzött az erőszakos férj

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Letartóztatását indítványozta a Szegedi Járási Ügyészség annak a szegedi férfinak, akit a nyomozó hatóság azzal gyanúsít, hogy 2019 nyarától kezdve egy éven át rendszeresen bántalmazta házastársát – közölte a vádhatóság.

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított és a sértett házassága 2019 nyarára megromlott. Innentől a férj több alkalommal szidalmazta a feleségét, illetve megjelent munkahelyén, ahol őt olyan erővel ütötte pofon, hogy a sértett el is esett. A nőt egy szegedi élelmiszerüzlet előtt az utcán is megrúgta, valamint a közös otthonukban is többször megverte. Egy esetben olyan erővel pofozta fel, hogy a forgószék, amelyen a sértett ült, vele együtt megperdült.

Egy másik alkalommal a sértett az ütés hatására elesett, férje pedig akkorát rúgott a mellkasába, hogy több bordája eltörött. Olyan is előfordult, hogy a feleség a bántalmazás elől a lakásukból az utcára menekült, ahová férje követte, és üldözése közben mindvégig azzal fenyegette a nőt, hogy megöli.

A kapcsolati erőszak bűntette valamint súlyos testi sértés bűntette miatt indult büntetőeljárásban a járási ügyészség a szökés, elrejtőzés veszélye, a büntetőeljárás meghiúsításának veszélye valamint a bűnismétlés veszélye miatt tett indítványt a kényszerintézkedés egy hónapra történő elrendelésére. A bűnismétlés veszélyét az ügyészség álláspontja szerint megalapozza az is, hogy a gyanúsított többszörösen büntetett előéletű, illetve hogy az elkövetett cselekmények jellege folytán feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a sértett sérelmére újabb bűncselekményt követne el. A szökés-elrejtőzés veszélyét az ügyészség álláspontja szerint alátámasztja az is, hogy őrizetbe vételekor a gyanúsítottat testvére otthonában, ruhaneműk közé rejtőzve lelték fel.

Az indítvány tárgyában a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója a mai napon tartandó ülésen fog dönteni.

Tovább olvasom

Egészség

Amíg felügyelni tudjuk a gócokat, nincs baj – mondja a szakember

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Kevesebb idős ember kerül intenzív osztályra.

Tovább olvasom

Hírzóna

Világok hangjait hallhatjuk a mórahalmi kulturális központban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Augusztus 21-én, pénteken.

Tovább olvasom

Hírzóna

Majdnem minden második hajléktalan közterületen húzza meg magát

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Minden negyedik fedél nélküli gazdasági okból (fizetésképtelenség vagy munkahely elvesztése) került utcára.

Tovább olvasom

Aktuál