Írjon nekünk
Nemzeti Konzultáció

Hírzóna

Horrorbaleset történt egy magyar bringaversenyen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Az 1. Gella Kupa amatőr országúti kerékpárversenyen tömeges bukás történt Tótvázsony és Balatonszőlős között, mintegy ötven résztvevő esett el. Helyszíni beszámoló szerint az erdő úgy nézett ki, mint egy horrorfilm.

Velo.hu portál közösségi oldalán az alapító Szilasi László, aki maga is részt vett a viadalon és belekeveredett a bukásba, arról tudósított, hogy a nagyjából kétszáz fős mezőnyben következett be a baleset, az első körben, három kilométerrel a rajt után, a Tótvázsony és Balatonszőlős közti lejtmenetben, közel hetven kilométer/órás sebességnél.

„Sok versenyen láttam bukást, de itthon hasonlót sem. Az erdő úgy nézett ki, mint egy horrorfilm. Vér mindenhol, törött bringák tömkelege” – írta Szilasi, aki szerint nagyjából ötvenen estek el a jó minőségű úton, ő maga is a patakmederbe zuhant, ám zúzódásokkal és ripityára tört sisakkal megúszta.

Az MTI érdeklődésére Szilasi – aki a Tour de Hongrie versenyigazgatója és a Giro d’Italia magyarországi nagy rajtjának sportszakmai vezetője – azt mondta: szerinte ez az utóbbi húsz év legnagyobb magyarországi kerékpáros versenybalesete. Úgy tudja, a mentőautók és helikopterek folyamatosan dolgoznak, értesülései szerint legalább húsz sérült van, közülük néhány súlyos.

(velo.hu, MTI, kiemelt kép:ma7.sk)

Tovább olvasom

Hírzóna

Az összes egyéni választókerületben közös jelöltet állítanának az ellenzéki pártok

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Mind a 106-ban.

Tovább olvasom

Egészség

Nem jár táppénz annak, aki külföldi útja miatt házi karanténba kerül

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Viszont ha a PCR-teszt alapján kiderül, hogy valaki fertőzött, akkor jár a táppénz. 

Tovább olvasom

Hírzóna

Kezd magához térni a hazai munkaerőpiac

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Négymillió  457 ezer magyar embernek volt állása júniusban a KSH adatai szerint.

Tovább olvasom

Aktuál