Gazdaság

Hat új pályázati kiírást tettek közzé a Magyar falu programban

Hat új pályázati kiírást tettek közzé a Magyar falu programban

2020. július 21., kedd
Hat új pályázati kiírást tettek közzé a Magyar falu programban

Összesen 22 milliárd forint értékben hat új pályázati kiírást tett közzé kedden a kormány a Magyar falu programban - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos Budapesten, sajtótájékoztatón.

Gyopáros Alpár elmondta: a 2020-ban már második körben kiírt pályázatokkal együtt idén eddig 17 pályázattal segítik a kistelepüléseket. Tavaly egész évben 16 felhívást hirdettek, idén pedig még további pályázatokat is közzé fognak tenni. A most megjelent pályázatok infrastruktúrafejlesztést, illetve szolgáltatásfejlesztést céloznak annak érdekében, hogy falvakon élők életminősége jelentősen javulni tudjon - közölte a kormánybiztos.

(MTI)

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.