Bivalytejes-túrós puliszka: egy költő utolsó vacsorája

Várkonyi Balázs írása

1849 júliusának harmincadik napján vacsoravendégek ülnek asztalhoz Székelykeresztúron, Vargha Zsigmond portáján. Egy versből, amit a vendégek egyike, a fiatal költő írt a házigazda lányának, tudhatjuk, hogy mi volt a fogás: bivalytejes-túrós puliszka. A vendégek a vacsorát elköltik, aztán beszélgetés, poharazgatás. Közben az ifjú költő megírja a Vargha Rozikának ajánlott versét, a legenda szerint egy körtefa alatt. Másnap, 31-én reggel ama bizonyos fa alatt még elszavalja a házigazdának és a vendégseregnek az Egy gondolat bánt engemet című versét. Különös jóslat az – mert utána elindul az utolsó útjára. És a segesvári csatában örökre eltűnik. Ő volt – Hegedűs Géza szavaival – a „gyorsan elviharzó életű” ember: Petőfi Sándor. Akinek kevés időt hagyott a sors. Azon a végzetes napon Bem tábornok a költőt, kedves szárnysegédjét – hogy életét megkímélje – eltávolítja a csata sűrűjéből. Petőfi így a Sár-patak hídjáról kénytelen végignézni a szomorú vereséget. A hadvezér, Bem zsenialitása sem volt elég a hatszoros orosz-osztrák túlerővel szemben. A csata elveszett. Petőfi sorsát azóta homály fedi. Szemtanúk olykor egymásnak is ellentmondó vallomásaiból szájhagyománnyá lett, hogy a költőt menekülés közben Ispánkútnál dzsidások szúrták le. De mert holtteste soha nem került elő, éledtek az új legendák: terjedt az a történet, hogy az oroszok hadifogolyként Szibériába vitték, ott élt haláláig. A segesvári ütközet után száznegyven évvel, 1989-ben kutatócsapat indult, s egy barguzini temetőben leltek egy csontvázat – talán Petőfiét. Erre az állításra még nem került pont. A legenda szerint az utolsó – de soha elő nem került – vers egyetlen „tanúja”, a székelykeresztúri körtefa a múlt század 60-as éveiben vaspántokkal körbefogva bár, de még élt. Akkor márványtáblát helyeztek elé, amelyen Kányádi Sándor négysorosa hirdeti: „Haldoklik az öreg tanú, / Petőfi vén körtefája. / Azt beszélik, ő látta volt / verset írni utoljára.” A haldokló fa azóta kiszáradt. Egy fiatal vadócot ültettek helyébe, amit az „öregről” oltottak be. Ez a fa ma is él. Akárcsak Petőfi hagyatéka.