Tűzugrás előtt

Holnap Szent Iván napja. A mai éjszaka pedig az ősi pogány rítusok ideje…

Túljutottunk már az „év tetején”: e különös szókapcsolattal jelölték egykor a germánok, kelták, szlávok a nyári napfordulót. Az pedig általában június 21-én következik be. Vagy, ritkában – mint ebben az évben is – egy nappal előtte, 20-án. Tehát szombaton, közép-európai idő szerint az éjfélt szűk negyedórával megelőzve, ez be is következett, minden tapasztalható jelenség nélkül… Persze, hisz a napforduló – a régiek szavával napfordulat – pillanatában látható dolog egyáltalán nem történik. Ez csak a csillagászok által számított idő: azt jelzi, amikor a Föld forgástengelye éppen a legkisebb szögben hajlik el a Nap sugaraitól. Ezen a jeles napon a leghosszabb az az út, amit a Nap az égen megtesz, vagyis ez az év legtovább tartó nappala. Az északi féltekén ez a csillagászati nyár kezdete. A régi időkben az év kiemelkedő ünnepnapja volt: az ókori bizánciak félévköszöntőt tartottak, a görögök viszont épp ekkor kezdték az új esztendőt. A kultúrák legtöbbjében sok ősi szokás kapcsolódott hozzá, a szertartás része volt az éjszakai csöndes meditáció, a virrasztás, de éppúgy a zengetés, zajkeltés, dobolás, majd pedig hajnalban a felkelő Nap köszöntése. És még egy különleges rituálé: a tűzugrás, tűztaposás – bár igaz, hogy ez a naptárreform után kicsit odébb került, éppen 23-ára. Persze, hiszen ha Keresztelő János – vagyis Szent Iván – emléknapja is mozdult, mi sem természetesebb, hogy a régi szokás is a Szent Iván nap vigíliájára vándorolt. Jankovics Marcell Jelkép-kalendáriumában olvashatunk arról, hogy egyes feljegyzések szerint mi magyarok már a XI, században is gyújtottunk tüzet e nap előestéjén, és „… már az arab és bizánci források is megemlékeznek a pogány magyarok tűzimádatáról, és a tűzkultusz a napév fordulópontjaihoz kötődő rítusok része volt.”

A szakértő, Csörgő Zoltán a szimbolikus rítusokról írja: a sötétség ekkor már „teljesen összehúzza magát”, és természetes, hogy a tűzzel köszöntjük a fényt: „A máglya örömtűz, a máglyarakás nem egyszerű játék a tűzzel, hanem mélységes értelmű szertartás”. A tűzgyújtás a megtisztulás szimbóluma, a tűzugrás az erőgyűjtés jelképes kifejezője. És persze szerelemvarázsló hatást is tulajdonítottak neki… mint annyi más népi szokásnak.