Közélet

Tematikus nyári táborokat szervez a makói Angyalsóhaj Alapítvány

Tematikus nyári táborokat szervez a makói Angyalsóhaj Alapítvány

2020. június 28., vasárnap
Tematikus nyári táborokat szervez a makói Angyalsóhaj Alapítvány

A makói Angyalsóhaj Alapítvány hátrányos helyzetű, valamint fogyatékkal élő fiatalok számára rendez tematikus nyári táborokat július 6. és augusztus 14. között - számolt be a Rádió 7.

Bertus-Barcza Anikó művésztanár, aki három foglalkozásnak is a vezetője szerint a programokat úgy állították össze, hogy a résztvevők képességeit minél jobban fejleszteni tudják. Hozzátette: ő kézműves-, valamint fantáziafejlesztő- és nagycsaládosoknak szóló tábort tart. A három foglalkozás alatt igen sok korosztállyal fog dolgozni, de mindegyikük számára megkeresi azt, ami a leginkább leköti majd őket. Az első táborra, ami a Formáljuk meg! címet viseli, július 6. és 10. között kerül sor. Ebben a tárgyalkotás mellett különböző érzelmeket is kifejeznek majd a résztvevők. A Mindenből lehet játék! nevet viselő táborban - július 13. és 17. között – jelmezeket és játékokat készítenek a táborozók. A Csináld magad! időpontja pedig augusztus 10-től 14-ig lesz. Mind a három tábor helyszíne a makói Erzsébet-ház.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.