Támogatási szerződést kötött a megyei önkormányzat és a rendőr-főkapitányság

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A mai napon aláírták a Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat és a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság közötti támogatási szerződést.

A megyei közgyűlés vezetősége rendkívül nagyra értékeli és hálás a főkapitányság munkájáért, nevezetesen azért, hogy védte a nemzeti és az európai értékeket, képviselte a hazai és közösségi érdekeket, integrált határellenőrzést hajtott végre, ami a komplex biztonság szerves részévé vált.

A megye közrendje, közbiztonsága szélsőségektől mentes, kiegyensúlyozott maradt. A közrend és közbiztonság, valamint a határvédelem terén elért eredmények az együttműködők és megerősítők képességeinek integrálásával valósult meg.

A megyei főkapitányság által indított prevenciós programok életkornak megfelelő előadásokkal, rendezvényekkel, szakmai kiadványokkal, oktatófilmekkel segítik a fiatalok figyelmét felhívni többek között a bűn- és baleset-megelőzésre, a drogfogyasztás veszélyeire, az elsősegély nyújtásra.

A Gémes László elnök vezette megyei önkormányzat felelősséget érez a Csongrád-Csanád megyei polgárok biztonságérzetének erősítéséért és nyugalmának biztosításáért, ezért a Csongrád-Csanád Megyei Közgyűlés úgy döntött, hogy a 2020. évi költségvetése terhére egyszeri, kettőmillió forint vissza nem térítendő pénzbeli támogatást biztosít a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság részére rendészeti, bűnügyi, bűnmegelőzési szolgálati feladatainak támogatására.

(Forrás: CSCSMÖ)

Előző sztori

Egyelőre kevés a látogató az ópusztaszeri emlékparkban

Következő sztori

Szeged többszörösen megbukott szelektív hulladékgyűjtésből