Majdnem szabályosan hordtak lomot hétvégén a belváros egyik utcájára

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A megengedettnél sokkal hamarabb került a lom az utcára, amit vasárnap elszállítottak onnan.

Szombaton egyik cikkünkben kérdeztük a Mérey utca és a Püspök utca kereszteződésében talált szemétkupacra, hogy azt vajon csak valaki úgy otthagyta?

A Szegedi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.-től választ kaptunk a kérdésünkre: igen, de MAJDNEM szabályosan. Azért csak majdnem, mert a lomtalanítást ugyan bejelentették a Püspök utca egyik házából, kérték is annak elszállítását, csak éppen a lakók túl korán pakoltak az utcára.

– A lomtalanítás június hetedikére volt megbeszélve. A lomtalanítás egyeztetésekor a tájékoztatóban elhangzott, hogy június 7-én reggel 8 óra után fog érkezni az autónk a hulladékokért és vagy előző este, vagy aznap reggel helyezzék ki a hulladékot – írta válaszában Dr. Koltainé Farkas Gabriella, a Szegedi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

A lomelszállítással is foglalkozó cég vezetője megjegyezte, az utóbbi időben sajnos több olyan esetük is volt, amikor illegálisnak jelentettek be egy lomtalanítást, mert az ügyfél már a lomtalanítás előtt napokkal elkezdte lomhulladékát az utcára pakolni. Az időpontot már csak azért is érdemes betartani, mert ezt a kupacot is pillanatok alatt széthordták az utcasarkon, amit így nehezebb volt eltüntetni.

 

Előző sztori

Tovább gyarapodott a makói értéktár

Következő sztori

Azonnali bevetési egységet hoznak létre

Legutóbbi hasonló cikkek