Közélet

Ismét megnyílnak a vásárhelyi kiállítóhelyek

Ismét megnyílnak a vásárhelyi kiállítóhelyek

2020. június 30., kedd
Ismét megnyílnak a vásárhelyi kiállítóhelyek

Július 1-jén ismét megnyílnak a közönség előtt a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ kiállításai – közölte Dr. Miklós Péter igazgató. A koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet megszűntével szerdától Hódmezővásárhelyen újra látogathatóak lesznek a Tornyai János Múzeum, az Alföldi Galéria, az Emlékpont, valamint a Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhely állandó és időszaki kiállításai.

Ennek jegyében a Tornyai János Múzeumban a látogatókat a Hétköznapok Vénuszai című állandó kiállítás és a Látványraktár mellett várja a Kiss Lajos néprajzkutató, múzeumigazgató életét és tevékenységét bemutató Múzeumőr című kiállítás, valamint a közgyűjtemény 2019. évi gyarapodásából válogató, Kiss Lajos nyomdokain haladva című tárlat is. Szerdától az Alföldi Galériában Az Alföld művészete – a kezdetektől napjainkig című állandó kiállításon kívül az Eifert János fotóművész életművét összefoglaló Visszatekintés című tárlat újra megtekinthető lesz, míg az Emlékpontban – az állandó kiállítás anyagán túl – Dömötör Mihály fotóművész Metamorfózis elnevezésű tárlatával találkozhatnak a látogatók. A kiállítóhelyek keddtől vasárnapig 10 és 17 óra között tartanak nyitva (kivéve a Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhely és a Zsinagóga, amely vasárnap és péntek között 9 órától 13 óráig látogatható). Az intézmény javasolja, hogy a látogatók szájukat és orrukat maszkkal, vagy sállal takarják el, a kiállítótérben tartsák be a másfél méteres távolságot, illetve használják a pénztáraknál található kézfertőtlenítőket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.