Ismét akvaparkká változott a Honvéd tér

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Számottevő csapadék zúdult Szegedre hétfőn, az eredmény talán nem is meglepő: ismét gigantikus tócsák képződtek a Honvéd téren.

A heves esőzések idején a Honvéd téri játszótéren általában kaotikus állapotok uralkodnak, de egy sarokkal arrébb, a Zászló és a Vitéz utca kereszteződésében is gyakran megáll a víz. A jelenség egyre jobban bosszantja a környéken élő szülőket. Olvasónktól kapott fényképeken jól látható, hogy a hétfő délelőtti zuhé után leginkább egy akvaparkra emlékeztet a közkedvelt tér: van vízi csúszda, kalandparkokat idéző víz feletti hinta, kis túlzással pedig akár evezős versenyt is tarthatnának az egyik méretes pocsolyában.

“Vízi csúszda” a Honvéd téren
Kalandparkra emlékeztető víz feletti hinták a Honvéd téren
Rizsföldek hangulatát idéző látkép a Honvéd téren

– Nem tudom mennyire normális, hogy valahányszor esik az eső, itt mindig ekkora tócsák keletkeznek. Már arra is gondoltam, hogy gumicsónakkal jövök le a gyerekekkel játszani – írta nekünk János, aki a fotókat küldte.

Elgondolása nem is annyira rendhagyó, ugyanis legutóbb a kisgyerekek papírból hajtogatott csónakokat úsztattak a méretes pocsolyákban.

Előző sztori

Szeged-Csanád GA: négy játékos távozik, egy visszavonul

Következő sztori

Levendula- és rózsanapokat rendeznek a Füvészkertben