Írjon nekünk
Nemzeti Konzultáció

Egészség

Újraindulnak a szervezett szűrővizsgálatok

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Június elsejétől tovább bővülnek az egészségügyi ellátások – hívta fel a figyelmet az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) közleményében. Mint írták, ez annak köszönhető, hogy kedvezőbbé vált a járványügyi helyzet Magyarországon a veszélyhelyzet alatt meghozott szükségszerű intézkedések eredményeként, az egészségügyben dolgozók áldozatos munkájával, valamint az emberek fegyelmezett magatartásával.

Újraindulnak júniustól a népegészségügyi szervezett szűrővizsgálatok, emlő-, méhnyak, vastagbél- és végbélszűrések. A szervezett szűréseken való részvétel a Nemzeti Népegészségügyi Központ által személyre szólóan kiküldött meghívóval, továbbra is előre egyeztetett időpontban történik.

A szűrővizsgálatok bevezetésénél is érvényes a fokozatosság, csak a járványügyi szabályoknak megfelelő, meghatározott számú beteget tudnak fogadni. A HUNCHEST tüdőrákszűrő program is újraindul a koordinációt végző Országos Korányi Pulmonológiai Intézet mellett még az ország 19 pontján. A tüdőrákszűrésről a Koranyi.hu oldalon található bővebb információ. A szűrőállomások kiemelt figyelmet fordítanak a higiéniai előírások betartására, a szolgáltatások biztonsággal igénybe vehetők.

– A daganatos betegségek a korai stádiumban jó eséllyel gyógyíthatók, ezért minden érintettnek azt ajánljuk, hogy vegyen részt az életkorának megfelelő, megelőzést szolgáló vizsgálatokon – hangsúlyozta a minisztérium.

Tovább olvasom

Egészség

A járvány második hullámának határához érkezett az ország – videó!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Mondta Kásler Miklós miniszter.

Tovább olvasom

Egészség

Nemsokára kiderül, hogy mekkora lesz a szigor hazánkban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az operatív törzs szerint a megbetegedések jelentős része külföldi eredetű.

Tovább olvasom

Egészség

Jól vizsgázott a betegeken is tesztelt magyar lélegeztetőgép

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Egy hónapja üzemel a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikáján.

Tovább olvasom

Aktuál