Írjon nekünk
Nemzeti Konzultáció

Hírzóna

Pécsi Tudományegyetem: alkalmas lehet a japán Avigan gyógyszer a fertőzöttek gyógyítására

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Korai fázisban adagolva a Japánban törzskönyvezett Avigan nevű, favipiravir összetevőjű gyógyszer alkalmasnak látszik arra, hogy eltüntesse az új típusú koronavírust a garat- és orrváladékból – közölte a gyógyszer hazai klinikai vizsgálatát koordináló konzorciumot vezető Pécsi Tudományegyetem (PTE).

Az egyetem Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombati bejelentése kapcsán adott tájékoztatást. A tárca vezetője úgy fogalmazott: Magyarország abban a megtiszteltetésben részesült, hogy – részint koronavírusos betegek kezelésére, részint további klinikai tesztek folytatására – az elsők között kapott a gyógyszerből.
A száz beteg ellátásához szükséges 12 200 gyógyszer szombaton érkezett meg a PTE Klinikai Központ Központi Gyógyszertárába a japán kormány adományaként.

A PTE közleményében azt írták, a szigetországban kapható Avigan tabletta influenzás betegek gyógyítására kifejlesztett gyógyszer. Hatásának vizsgálatát az alkalmazás előtt a HECRIN (Hungarian European Clinical Research Infrastructure Network) Konzorcium koordinálja a Pécsi Tudományegyetem vezetésével. A konzorcium elnökét, a PTE professzorát, Kovács L. Gábort idézve kiemelték, hogy a gyógyszer koronavírussal fertőzöttek kezelését is segítheti, hiszen az eddigi tapasztalatok szerint a betegség korai fázisában adagolva alkalmasnak látszik arra, hogy a garat- és orrváladékból a vírust eltüntesse.

A közleményben aláhúzták: miután az Avigan sem Magyarországon, sem Európa más országaiban nem törzskönyvezett gyógyszer, ezért csak különleges eljárás során lehet embernek beadni, ezért is határozott úgy a magyar kormány, hogy klinikai vizsgálatnak vetik alá a készítményt.     A HECRIN Konzorcium – melynek 2014 óta a Pécsi Tudományegyetem Szentághothai János Kutatóközpontja a vezetője, elnöke pedig Kovács L. Gábor – az ország négy orvosképző egyeteme, valamint a Dél-pesti Centrumkórház és az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet bevonásával kezdi meg a gyógyszer vizsgálatát. Azt tervezik, hogy ezen a hat helyen összesen száz igazoltan koronavírus-fertőzött beteget vonnak be a vizsgálatokba.

A professzort idézve kiemelték: a gyógyszerekkel a megbetegedett embereket szeretnék gyógyítani, a vakcina a megelőzést szolgálja. Az “szinte kizárt, hogy régről meglévő vakcinát lehetne a koronavírus-fertőzés ellen felhasználni”, ezzel együtt a gyógyszereket lehetséges “újrapozicionálni” – tette hozzá. Kovács L. Gábor szerint kísérletekkel, vizsgálatokkal, engedélyeztetésekkel töltött éveket lehet megspórolni, ha egy új szer kifejlesztése helyett egy már létező gyógyszerről bebizonyosodik: valóban sikeresen alkalmazható az új típusú koronavírussal vírussal fertőzöttek gyógyításában, s a “favipiravir kapcsán az amerikai, kínai és japán tapasztalatok rendkívül biztatóak” – idézték a professzort.

 

Egészség

A járvány második hullámának határához érkezett az ország – videó!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Mondta Kásler Miklós miniszter.

Tovább olvasom

Hírzóna

Visszatérítheti a szolgáltató az emelt díjas hívások árát 

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Sokak számára ismert kellemetlen jelenséget orvosol egy új törvény.

Tovább olvasom

Hírzóna

Jövőre több mint 250 milliárd forint jut a Magyar falu programra

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A fejlesztések keretében a helyi életminőséget szeretnék javítani.

Tovább olvasom

Aktuál