//

Online eseményekkel készül a Kö7 a Közösségek Hetére

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Közösségek Hete kezdeményezéshez csatlakozva május 11–15. között naponta online programokkal készülnek a Középiskolások Hete szervezői. A középiskolás fiatalokból és felnőtt segítőkből álló stáb célja a Kö7 eseményeinek népszerűsítése az online térben: a közönség megismerkedhet a közreműködőkkel és a fellépőkkel, akikkel később személyesen is lehet majd találkozni.

A Középiskolások Hete szegedi fiatalok, ifjúsági közösségi terek és kulturális intézmények közös szervezésében megvalósuló, középiskolásokat célzó programhét, amelyet tavasszal már hetedik alkalommal rendezték volna meg. A Középiskolások Hete keretein belül szervezett programokat a kialakult veszélyhelyzetre való tekintettel elhalasztották, de a szervezők tovább folytatják a munkát az online térben: öt nap alatt öt eseményt valósítanak meg a Közösségek Hete kezdeményezéshez csatlakozva.

Az idei Kö7 témájának a környezettudatos életmódot és a fenntartható fejlődést választották a szervezők, amelyek az online eseményekben is megjelennek: szerdán Gondold újra! // Alkossunk újat! címmel hulladéknyagokból lehet használati tárgyakat és dekorációt készíteni; csütörtökön pedig a Beszélj zöldeket! // Környezettudatosság a mindennapokban moderált beszélgetés keretében tudnak szakemberektől kérdezni a fiatalok.

A Kö7 stáb a hétfői napon a Kö7 dance challenge // Táncoljunk együtt! programmal a táncos, a pénteki Kö7 soundcheck // Becsekkolnak a zenekarok beszélgetéssel pedig a zenekari fellépőkre irányítja a figyelmet.

A keddi Get out! szabadulószoba eseménnyel a Középiskolások Hete keddi napjára tervezett Horror Labirintust kívánják népszerűsíteni.

A szervezők remélik, hogy az elhalasztott programhetet ősszel meg tudják valósítani, de addig is várnak mindenkit szeretettel az online eseményekre.

Előző sztori

Vidéken kötelező a szájmaszk a Volánbuszokon

Következő sztori

Az SZTE kérdőíve nagy segítség a járvány elleni védekezésben