Hírzóna

Két fiatalkorú rabolta ki ismerősét egy csongrádi településen

Két fiatalkorú rabolta ki ismerősét egy csongrádi településen

2020. május 22., péntek
Két fiatalkorú rabolta ki ismerősét egy csongrádi településen

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a két fiatalkorúval szemben, akik tavaly novemberben egy ismerősüket rabolták ki, majd a csalánosba lökték, súlyos fulladásos rohamit kiváltva ezzel a sértettnél - közölte a vádhatóság.

A vádirat szerint a két vádlott 2019. november 21-én este 8 óra körül találkozott a sértettel egy Csongrád megyei kisváros benzinkútjánál, mivel utóbbi kölcsön akart kérni tőlük. A találkozás során azonban a vádlottak kiabálni kezdtek a sértettel egy korábbi sérelem okán, valamint fenyegetni kezdték őt, hogy megölik. Ezt követően megütötték a sértettet, földre nyomták, majd egyikőjük lefogta, amíg társa átkutatta zsebeit és elvette a sértett mobiltelefonját.

A vádlottak mielőtt a helyszínről távoztak volna a sértettet a közeli csalánosba lökték, akinek ettől súlyos fulladásos, asztmás rohama lett.

A vádlottak a sértettnek 42 ezer forintos kárt, valamint 8 napon belül gyógyuló sérüléseket okoztak. Az eljárás során a kár nagy része megtérült.

A járási ügyészség a két fiatalkorú férfit társtettességben elkövetett rablás bűntettével vádolja. A vádlottak bűnösségének kérdésében a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság fog dönteni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.