AstraZeneca-vezér: bízunk benne, hogy sikeres lesz az oltóanyag

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Derűlátóan ítéli meg az új koronavírus elleni oltóanyag sikerességének esélyét az AstraZeneca gyógyszeripari óriáscég vezérigazgatója.

Pascal Soriot a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorának nyilatkozva kijelentette: a cég nagyon bízik abban, hogy a már tesztelés alatt álló vakcina hatékonynak bizonyul. Az oltóanyagot az Oxfordi Egyetem tudósai fejlesztették ki. Az egyetem már meg is állapodott az AstraZenecával a koronavírus-oltóanyag globális forgalmazásáról és gyártásáról arra az esetre, ha a vakcina beválik. A brit-svéd gyógyszergyár vezérigazgatója a vasárnapi BBC-műsorban elmondta: a vállalat a brit kormánytól 100 millió egységnyi oltóanyag gyártására kapott megrendelést, és ha a vakcina hatékonynak bizonyul, a szállítás szeptemberben megkezdődik.

 

Előző sztori

Romániában egy hét után először haladta meg a kétszázat az újonnan igazolt fertőzések száma

Következő sztori

Előzetesben a Deák téri gyilkosság gyanúsítottjai