Közélet

Alig csökkent Szeged lélekszáma

Alig csökkent Szeged lélekszáma

2020. május 27., szerda
Alig csökkent Szeged lélekszáma

Nem nagyon változott az elmúlt két évben a szegedi lakosságszám, viszont tavaly majdnem négyszázzal kevesebb 18 évnél fiatalabb élt a megyeszékhelyen, mint egy évvel azelőtt. A Humán Közszolgáltatási Iroda beszámolójából az is kiderült, hogy 2019-ben 22 gyermekkorú követett el valamilyen bűncselekményt a városban - írja a Délmagyar.

A lap cikke szerint az önkormányzat 2019-es gyermekjóléti feladatainak ellátásáról készített beszámolót nemrég a Humán Közszolgáltatási Iroda. Ezt a legutóbbi közgyűlésen kellett volna ismertetni, de az a koronavírus-járvány miatt elmaradt. Egy jogszabályváltozás szerint a képviselők véleményezhették, de végül Botka László polgármester egy személyben fogadhatta el. A beszámolóból számtalan érdekes dolog kiderült. Például az, hogy tavaly december 31-én 165 ezer 198 szegedit tartottak nyilván hivatalosan, míg tavalyelőtt 166 ezer 796-an éltek a városban. Ez nagyjából egyszázalékos csökkenés, tehát Szeged népessége stagnál, nem költöznek el sokan, de ide sem jön túl sok ember. Érdekes, hogy tavaly 380-nal kevesebb 18 évesnél fiatalabb lakója volt Szegednek, mint 2018-ban. A beszámoló

ITT

olvasható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.