Hírzóna

Szomszédját verte péppé barátjával egy vásárhelyi férfi

Szomszédját verte péppé barátjával egy vásárhelyi férfi

2020. április 1., szerda
Szomszédját verte péppé barátjával egy vásárhelyi férfi

A Csongrád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a hódmezővásárhelyi férfivel és barátjával szemben, akik tavaly októberben egy délután több alkalommal is bántalmaztak egy férfit - közölte a vádhatóság.

A vádirat szerint a vádlott 2019. október 12-én kerti partit szervezett a lakóhelyéül szolgáló társasház udvarán, ahol barátaival együtt nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztott. Délután 5 óra körül a vádlott és a sértett között ismételt szóváltás alakult ki, amelynek során a vádlott arcon ütötte a sértettet, aki ennek hatására vérző orral földre került, majd felkelve a városba indult. Ezzel egy időben a vádlott is egy barátjával cigarettáért ment és amikor meglátták az utcán sétáló sértettet odaléptek hozzá, combon rúgták és az ismételten földre kerülő férfit arcon ütötték. Az ekkor kisebb sérüléseket szenvedő sértett további bántalmazásának a vádlottak egyik ismerőse vetett végett, elrángatva őket onnan.

Este 11 órakor a folytatódó kerti parti során a vádlottak elhatározták, hogy megleckéztetik a sértettet, egyikük fejére maszkot húzva bekopogtattak hozzá. A sértett védekezésül egy késsel a kezében nyitott ajtót, mire őt a vádlottak mellkason rúgták, arcon ütötték és földre vitték, majd ott mellkason térdelték. Ezt követően a sértettet a földön hagyva a helyszínről eltávoztak.

Sértett az utolsó bántalmazás következtében bordatöréseket és ezzel összefüggésben a mellhártya sérülését, valamint légmellet és tüdőbevérzést szenvedett el, amely közvetett életveszélyes állapotot eredményezett. A sértetthez másnap állapotát látva az ismerősei mentőt hívtak és őt súlyos, életveszélyes állapotban sürgősségi kórházi ellátásban részesítették.

A vádlottakkal szemben az ügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette és garázdaság vétsége miatt emelt vádat.

A vádemeléskor szabadlábon védekező vádlottak bűnösségének kérdésében a Szegedi Törvényszék fog dönteni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.