Közélet

Kilenc kistelepülés harminc családjához kerültek még számítógépek a megyében

Kilenc kistelepülés harminc családjához kerültek még számítógépek a megyében

2020. április 1., szerda
Kilenc kistelepülés harminc családjához kerültek még számítógépek a megyében

Megkapták a megye kisebb településein élő diákok is azokat a számítástechnikai eszközöket, amelyekkel a megyei önkormányzat segíti őket a tanulásban. Mint ismeretes, a múlt héten a Horváth Mihály Gimnáziumhoz került 21 számítógép, a héten pedig további 30 család kapott az önkormányzat által felajánlott eszközökből.

A távoktatás általános bevezetéséről szóló kormányzati bejelentés után azonnal felhívással fordult Gémes László a Csongrád megyei önkormányzatokhoz, amelyben kérte, jelezzék, ha helyben nem kezelhető, technikai probléma merülne fel a tantermen kívüli, digitális oktatás feltételeinek biztosításában. A visszajelzések alapján első körben 50 olyan családról szerzett tudomást a megye vezetése, akinek nincs saját eszköze a digitális tanagyag eléréséhez. A felmerült igény kielégítéséhez saját, vadonatúj gépparkját ajánlotta fel, illetve új laptopokat vásárolt a megyei önkormányzat.

A múlt heti, szentesi átadás után a hét elején a közgyűlés elnöksége indult útnak, hogy a megye kisebb településeire eljuttassa az eszközöket: Szegvárra 7 számítógépet vitt Gémes László elnök, Földeákra 4 darabot, Óföldeákra pedig 1 gépet vitt Csáki Béla alelnök. Baksra 3, Balástyára 1, Ópusztaszerre 4, Csanytelekre 2 laptopot szállított Kormányos Sándor mezőgazdasági tanácsnok. Klárafalvára 4 laptopot vitt dr. Polner Eörs alelnök, az Árpádhalomra kerülő 4 gépet pedig Szarka Attila, a megyei közgyűlés képviselője juttatta el. Így újabb 30 géppel együtt eddig összesen 51 gép kölcsönadásával járult hozzá a gyerekek tanulásához a megyei önkormányzat.

A polgármestereket, akik jelen voltak az átadáson, örömmel töltötte el, hogy segítséghez tudták juttatni a helyi diákokat - közöttük több jó képességű, szorgalmas, ám szerényebb körülmények között élő gyermeket -, de kaptak számítógépeket olyan családok is, ahol több iskoláskorú testvér van. A megyei önkormányzat segítségével most elhárult számukra a tananyag elérésének akadálya. Az eszközöket ők is addig használhatják, amíg a megváltozott körülmények miatt szükség lesz rá. A megajándékozottak között volt olyan, aki megígérte, hogy a bizonyítványáról is küld majd fotót az adományozóknak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.