Kultúra

Hamarosan digitális sétákat tehetünk a Móra Ferenc Múzeumban

Hamarosan digitális sétákat tehetünk a Móra Ferenc Múzeumban

2020. április 9., csütörtök
Hamarosan digitális sétákat tehetünk a Móra Ferenc Múzeumban

Többek között az 1879-es nagy árvízről, valamint Szeged francia megszállásáról szóló kiállításokba nyerhetünk betekintést.

Dr. Tóth István, a Móra Ferenc Múzeum helyismereti és irodalomtörténeti osztályvezetője lapunknak elmondta, a leltárkönyvek digitális átkonvertálása folyamatosan zajlik, hamarosan különböző kiállításokat érintő, online sétákat tehetnek a látogatók. – Habár a múzeum zárva van, hamarosan digitális sétákat tehetnek majd a látogatók. A témák képi válogatása és szöveges írása folyamatosan zajlik. Az első témák várhatóan április közepétől a

MuseumMap

felületén kerülnek majd közönség elé – fogalmazott az osztályvezető. Elmondta, hogy egyelőre négy témával készülnek:

a Franciák Szegeden című tárlat a város 1918-tól 1920-ig tartó francia megszállását dolgozza fel. Betekintést nyerhetünk majd Köves L. Imre söröskorsó-gyűjteményéből készült válogatásba is, továbbá megismerhetjük az 1879-es nagy árvíz történetét, valamint lesz egy Fekete házzal kapcsolatos kiállítás is.

Az osztályvezető kitért a felújítás okozta különös helyzetre is. – A felújítás miatt tavaly gyakorlatilag át kellett csoportosítani a teremőr munkatársakat, ugyanis nem igazán akadt számukra munka a nagy épületben. Jelenleg a különböző osztályokra beosztva segítenek a leltárkönyvek adatbevitel-feldolgozásában – mondta. Hozzátette, a teremőrök többsége felsőfokú végzettséggel rendelkezik, így nem okozott nekik problémát az új feladatkör. Dr. Tóth István megemlítette, az előzetes számítások alapján június végén, július elején nyitott volna ki a múzeum, azonban a koronavírus-járvány miatt egyelőre nem lehet megjósolni, hogy mikor vehetik birtokba a szegediek a felújított Kultúrpalotát. Egy dolog azonban biztos, a korábbinál sokkal interaktívabb kiállításokkal várják majd az érdeklődőket.

– A kor követelményeinek megfelelően sokkal interaktívabbá válik a múzeum, bízunk benne, hogy ezáltal vonzóbb lesz a fiatalok számára – zárta gondolatait.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.