Írjon nekünk
Gazdaságvédelmi akcióterv

Hírzóna

A makói tanyavilág sem marad ki a fejlesztésekből

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

A makói önkormányzat számára nagyon fontos, hogy a belterület mellett a kiterjedt tanyavilágban is folyamatosan fejlesszen. Farkas Éva Erzsébet polgármester a Rádió 7-nek elmondta: ennek érdekében számos sikeres pályázatot nyújtottak be, így például két ütemben összesen 45 tanyán tudták korszerűsíteni az elektromos hálózatot, illetve napelemes rendszert építettek ki.

A városvezető hozzátette: összesen 100 millió forintból újították meg a Rác út és Vágotthalmi dűlő útját, valamint 13 millióból tették rendbeRákoson a Kossuth utcát. A bogárzói templom felújítására 10 millió forint támogatást kapott az önkormányzat, amihez közel 800 ezer forintot gyűjtött össze a Makó Város Fejlődéséért Közalapítvány.

A tanyavilágban élők számára fontos találkozási pontok a közösségi terek, így ezeket is folyamatosan teszi rendbe az önkormányzat. Jelenleg 32 millió forintból újítják meg a rákosi művelődési házat. A mostani helyzetben a húsvéti összejövetelük elmarad ugyan, de évente nagyon sok eseménynek ad otthont ez az öreg épület, amire már nagyon ráfért a teljes felújítás.

Tovább olvasom

Hírzóna

Szoboszlai Dominik lett a szezon legjobbja Ausztriában

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

A magyar válogatott játékost a bajnokságban szereplő klubok vezetőedzői és a elnökei szavazatai alapján választották legjobbnak.

Tovább olvasom

Hírzóna

Továbbra sem lassul a fertőzés terjedése Ukrajnában

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Továbbra sem lassult számottevően a koronavírus-járvány terjedése Ukrajnában, az elmúlt napban 823 új fertőzéses esetet regisztráltak és 22 újabb haláleset történt – derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által vasárnap közétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített. echo adrotate_group(27);

Tovább olvasom

Hírzóna

Hétfőn folytatódik az Akadémia közgyűlése, új elnököt is választanak

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Hétfőn online folytatódik a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 193. közgyűlése, amelyen új elnököt is választanak – tudatta az MTA Kommunikációs Főosztálya vasárnap az MTI-vel. echo adrotate_group(27);

Tovább olvasom

Aktuál