Írjon nekünk

Egyetem

Továbbra is a világ legjobbjai között az SZTE a QS-listákon

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

A Szegedi Tudományegyetem 2020-ban is bekerült a legjobb egyetemek közé a Quacquarelli Symonds (QS), a világ vezető, felsőoktatási intézményeket rangsoroló szervezetének tudomány- és szakterületi listáin. A március 4-én nyilvánosságra hozott eredmények alapján az SZTE oktatás és kutatás tekintetében továbbra is a legjobb felsőoktatási intézmények közé tartozik.

A Szegedi Tudományegyetem a QS World University Rankings by Subject legfrissebb kiadásában az élet- és orvostudományok tudományterületen belül, amelynek listáján tavalyhoz hasonlóan a 451-500. helyezést érte el, orvostudományok szakterületen változatlanul a prominens 301-350. helyen végzett. Emellett idén ismét bekerült a mezőgazdaság és erdőgazdálkodás szakterületet vizsgáló tematikus listára a 301-350. helyen, míg biológiai tudományokban az 501-500. helyet tudhatja magáénak. Az említetteken túl – a természettudományok tágabb kategóriáján belül – a kémia szakterületet vizsgáló listán is szerepel az SZTE, megőrizve pozícióját az 501-550. helyen.

Az 5 tudományterületet és 48 szakterületet vizsgáló felmérés összeállítói idén 158 ország 1369 intézményét rangsorolták. A listák összeállításakor figyelembe vették – szakterületenként eltérő súlyozással – az akadémiai szféra és a munkáltatók értékeléseit, valamint a tudományos munkák idézettségét jellemző két mutatót: az egy műre eső idézetek számát és a Hirsch-indexet.

Az eredményeket tekintve elmondható, hogy a Szegedi Tudományegyetem évről-évre rangos pozíciókat foglal el a QS globális felsőoktatási rangsoraiban. Korábban is kiválóan szerepelt az intézmény a QS összegyetemi világrangsorában: itt az 501-510. helyen végzett, amely pozíció magyarországi viszonylatban a legjobb.

(Forrás: SZTE)

Tovább olvasom

Egyetem

Távolról is elérhető az egyetem Klebelsberg Könyvtára

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

De továbbra is igyekszik ellátni legfontosabb feladatát.

Tovább olvasom

Egyetem

A világ legnagyobb online oktatási platformjával működik együtt az SZTE

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

7500 hallgató számára váltak elérhetővé a világ vezető egyetemeinek és cégeinek internetes kurzusai.

Tovább olvasom

Egyetem

Megkezdődött a digitális oktatás a felsőoktatási intézményekben

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Mindenki komolyan vette a felkészülést.

Tovább olvasom

Aktuál