Közélet

Szijjártó: hosszú távra kell berendezkedni a járvány elleni védekezésben

Szijjártó: hosszú távra kell berendezkedni a járvány elleni védekezésben

2020. március 28., szombat
Szijjártó: hosszú távra kell berendezkedni a járvány elleni védekezésben

A koronavírus elleni védekezésben hosszú távra kell berendezkedni, ez már beigazolódott, és a hosszú távú védekezést több területen kell végrehajtani - közölte a külgazdasági és külügyminiszter szombaton az MTI-vel.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: a legfontosabb az emberek egészségének és életének védelme, és itt döntő az, hogy Magyarország rendelkezzen elégséges számú, a védekezéshez szükséges eszközzel. Jó hírnek nevezte, hogy szombaton Budapestre érkezik egy szállítmány, amely Kínából 27 tonnányi védőfelszerelést hoz Magyarországra. Vasárnap pedig további két repülőgép 3 millió 270 ezer maszkot hoz Budapestre, hogy mindazok, akik az egészségügyi védekezésben részt vesznek, a kellő védőfelszereléssel legyenek ellátva - emelte ki. A miniszter hozzátette: gondolni kell a világjárvány utáni időszakra, a magyar gazdaság újraindítására, és a munkahelyek megvédésére is. Azt mondta: Magyarország kihasználja azt a lehetőséget, hogy az Európai Bizottság számos felesleges szabályt eltöröl, számos esetben könnyítéseket, egyszerűbb szabályokat határoz meg.

Ennek jegyében a kormány olyan intézkedésekről dönt, amelyek fenntartják azt a helyzetet, hogy Magyarország a legnépszerűbb, a legvonzóbb beruházási célpont legyen a közép-európai térségben.

  Szijjártó Péter kiemelte: a nagyvállalatok bizalma és újabb beruházásai szükségesek ahhoz, hogy a magyar kis- és közepes vállalkozások is hosszú távon növekedési pályára számíthassanak. Ezt azzal indokolta, hogy a nagyvállalatok magyarországi megjelenése és működése komoly keresletet jelent a kis- és közepes vállalkozások számára.

Közölte: szinte minden magyar kis- és közepes vállalkozás már a nagy nemzetközi vállalatok beszállítói láncába tartozik, és ezeknek a láncoknak a jövője függ attól, hogy mennyi beruházás érkezik a jövőben Magyarországra.

A kormány azon lesz, hogy a Magyarországra érkező beruházások dinamikáját fenntartsa - hangsúlyozta Szijjártó Péter. MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.