Közélet

Elindult a Digitális Összefogás kezdeményezés

Elindult a Digitális Összefogás kezdeményezés

2020. március 24., kedd
Elindult a Digitális Összefogás kezdeményezés

Digitális Összefogás elnevezéssel akciót indított az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), a kezdeményezés célja, hogy a szektor szereplői által felajánlott digitális megoldások, eszközök és szolgáltatások minden érintetthez eljussanak ebben a rendkívüli helyzetben - jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter keddi online sajtótájékoztatóján.

A koronavírus-járvány terjedésének megelőzése érdekében tett ésszerű lépések nyilvánvalóvá tették, hogy a digitalizáció nélkül a 21. század nem elképzelhető, minden eddiginél több ember számára váltak alapvető szükségletté a digitális megoldások - fogalmazott. A Digitális Összefogás keretében a tárca a felajanlas.digitalisjoletprogram.hu címen létrehozott egy gyűjtőoldalt, ahol az ágazat szereplői által felajánlott minden digitális megoldás, alkalmazás és szolgáltatás egy helyen érhető el. A felületen minden érintett időben értesülhet és teljes körű tájékoztatást kap a felajánlott digitális lehetőségekről, igénybevételük feltételeiről. A kezdeményezés három kiemelt célcsoportnak kíván elsősorban segítséget nyújtani, középpontjában a digitális oktatás, a digitális idősügy és a digitális gazdaságvédelem áll - hangsúlyozta Palkovics László.

(MTI)

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.