Durva kamu levél terjed Kásler miniszter nevében


Az Emmi feljelentést tett.
Minden valóságot nélkülöző, hazug levelet terjeszt egy ismeretlen a közösségi oldalon, amire odahamisította Prof. Dr. Kásler Miklós emberi erőforrások miniszter aláírását – írja közleményében az Emmi. Ez a kamu szöveg:

A „halottvizsgálatokat végző orvosoknak” címzett hamis levél írója azt látszatot kívánja kelteni, mintha a miniszter utasítására el kellene titkolni a koronavírus-fertőzés miatt elhunytak számát.
Pedig nagyon nem erről van szó
. A kormány és az egészségügyért felelős miniszter a fertőzés megjelenésének első pillanatától kezdve elkötelezett volt abban, hogy mindig gyors és valósághű tájékoztatást nyújtson a lakosságnak. Többek között ezt szolgálja a kormány hivatalos tájékoztató oldala, a koronavirus.gov.hu, valamint a naponkénti sajtótájékoztató is. A hamis levél terjesztője a legundorítóbb módon próbál pánikot kelteni, ami már büntetőjogi kategória, és a hatóságok a legszigorúbban fognak fellépni ellene – olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiadott közleményben. A mostani kamu levéleredetileg a
Magyar Patológusok Társaságának honlapján jelent meg
. A Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter által aláírt levél a következő utasítást tartalmazzaaz ismerten COVID-19 fertőzésben szenvedő elhunytaknál a halál okának megállapításához - ismertette akkor
:
- Ha az elhunyt kórtörténetében olyan kritikus betegség, krónikus betegség vagy állapot szerepel, amely önmagában is halálhoz vezethetett volna, akkor a halottvizsgálati bizonyítvány 25. I. pontjában az ismert krónikus betegségeket és azok akut szövődményeit kell feltüntetni. A koronavírus-fertőzés tényét a 25. II. rubrikában kell feltüntetni, amely a "Kísérő betegségek vagy állapotok, amelyek az alapbetegségtől függetlenek, de hozzájárulhatnak a halálhoz" címet viselik.
- Ha az elhunyt kórtörténetében nincsen olyan betegség vagy állapot, amellyel az elhalálozás magyarázható volna, úgy a koronavírus-fertőzés tényét alapbetegségként kell feltüntetni.
"Ez nagyon helyes megközelítés,objektíve egy jó intézkedésnek tartom" - mondta akkor az IndexnekWéber András demográfus, ahaláloki statisztikák szakértője.
A szakember szerint teljesen normális eljárás, hogy ilyen esetben elsődleges haláloknak a korábban meglévő alapbetegséget tüntetik fel, és a COVID-19-et csak kísérő betegségként szerepeltetik. "Ez abszolútsegít a helyzet tisztázásában, és nem alkalmas statisztikák meghamisítására"
- mondta Wéber András. Az eredeti levél egyébként így néz ki:
