Vasárnap a napot is láthatjuk


Éjszaka általában kevés lesz a felhő, északnyugat kivételével több helyen alakulhat ki köd, illetve rétegfelhőzet. Vasárnap a köd és a rétegfelhőzet feloszlása után a fátyol- és gomolyfelhők mellett több-kevesebb napsütésre számíthatunk, csapadék nem lesz. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, majd éjszaka északnyugaton, vasárnap napközben másutt is megélénkül a déli szél, amely főként az Észak-Dunántúlon meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +3 és -4 fok között valószínű.