Közélet

Vásárhelyi növényorvos lett az év agrárembere verseny közönségdíjasa

Vásárhelyi növényorvos lett az év agrárembere verseny közönségdíjasa

2020. február 9., vasárnap
Vásárhelyi növényorvos lett az év agrárembere verseny közönségdíjasa

A hódmezővásárhelyi Sipos József növényorvos nyerte meg az év agrárembere verseny közönségdíját és növényvédelem kategóriában is első helyen végzett. A verseny díjátadójára szombaton este került sor - írja a Délmagyar.

Az év agrárembere díjat idén már hatodik alkalommal adták át. A kitüntető díjra olyan gazdálkodók, a mezőgazdaság különféle ágazataiban dolgozó szakemberek jelölését várta a díj létrehozója, az Agrotrend csoport, akik a társadalmi szerepvállalás, a közjó elősegítése érdekében sokat tesznek. Több mint 100 jelöltből 54 fogadta el a jelölést. A zsűri 30 főt választott ki a 10 kategória 3-3 fős döntőjébe. Az év agrárembere 2019 verseny döntőjébe három Csongrád megyei jelölt jutott. A hódmezővásárhelyi Sipos József a növényvédelem-, a szegedi Dobay Imre a kertészet, míg a szentesi Lóczi János az agrárinnováció kategóriájában indult. További részletek

ITT

olvashatók.

(Kiemelt kép: Kovács Erika)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.