Közélet

Pofátlanul beszólt a bérkoldus a járókelőnek

Pofátlanul beszólt a bérkoldus a járókelőnek

2020. február 13., csütörtök
Pofátlanul beszólt a bérkoldus a járókelőnek

Olvasónk leleplezte az egyik Kárász utcai bérkoldust, aki ezután obszcén szavakkal sértegette őt.

A neve elhallgatását kérő olvasónk szerda reggel a Klauzál téren lévő bankfiókhoz ment pénzt felvenni. Elmondása szerint a bejárat előtt egy fiatal férfi pénzt kért a bank lépcsőjén lévő idősebb úrtól, aki azonban nem adott neki. Időközben odaérkezett egy korosabb hölgy is, de mielőtt adakozott volna, olvasónk leleplezte a bérkoldust. – Mondtam a hölgynek, hogy ne adjon neki pénzt, mert az illető egy bérkoldus. A kéregetőnek meg annyit mondtam, hogy menjen inkább dolgozni. Hozzátettem, hogy az én fiam 48 éves korában meghalt tavaly, mert agyondolgozta magát –írta levelében az olvasó. A történet szerint ezt követően olvasónk jobbra, a kéregető pedig balra indult, aki a tér túloldaláról átkiáltott:

– Én még élek, a te fiad meg megdöglött! Ennyit ér egy magyar paraszt! – idézte a koldus szavait olvasónk.

Korábban többször is megírtuk már, hogy a belvárosban koldusmaffia garázdálkodik, emiatt pedig a Szegedi Rendőrkapitányság járőrei folyamatos közterületi szolgálatot látnak el a város ezen részén.

(Kiemelt képünk illusztráció)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.