Írjon nekünk

Hírzóna

Harmadszor is veszít-e a fidesz ellenes tömörülés – ezúttal Dunaújvárosban?

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Időközi országgyűlési képviselő-választást tartanak ma a Fejér megyei 4-es számú választókerületben, Dunaújvárosban és környékén, a tisztségért hatan indulnak.

A megye keleti részét lefedő, Dunaújváros központú egyéni választókerületben azért kellett időközi voksolást kiírni, mert az ott 2018 áprilisában parlamenti mandátumot szerző Pintér Tamást (Jobbik) tavaly októberben Dunaújváros polgármesterévé választották. Mivel a két tisztség összeférhetetlen, a politikus lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról.

A szavazólapokon – sorsolás alapján – a következő sorrendben szerepelnek a jelöltek: Árgyelán János (Mi Hazánk), Medveczki Zoltán (Zöldek), Sürü Renáta (független), Kálló Gergely (Jobbik-DK-LMP-MSZP-Momentum-PM), Borbély József (Tempo Párt), Molnár Tibor (független). Utóbbi jelölt a Fidesz támogatásával indul – ezt még január elején Dorkota Lajos, a nagyobbik kormánypárt választókerületi elnöke jelentette be.

Eredetileg hét jelöltet vett nyilvántartásba az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság, ám a független Törökné Juhász Ilona visszalépett.

A választókerületben 67 471-en jogosultak voksolásra, közülük az átjelentkezéssel szavazók száma 27, ők a választókerületen belül jelentkeztek át. Öten külképviseleten szavaznak, a voksukat tartalmazó urnákat hazaszállítják, és a kijelölt szavazókörben fogják összeszámolni, a vasárnap leadott szavazatok közé keverve.

A választásra jogosultak reggel 6 és este 7 óra között adhatják be szavazatukat.

A választás igazából két jelölt között fog eldőlni az előzetes várakozások alapján: Kálló Gergely (Jobbik-DK-LMP-MSZP-Momentum-PM) és Molnár Tibor (független) között. Legutóbb Győrben nyert fölényesen a Fidesz, de Keszthelyen is megnyerte az időközi polgármester-választási a kormánypárt. Dunaújváros és környéke nem lesz ennyire egyszerű, az ugyanis mindig is nehéz körzetnek számított a jobboldal számára.

(MTI)

Tovább olvasom

tűz

Kigyulladt egy tanya Vásárhelyen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A Bodzás parton.

Tovább olvasom

Hírzóna

Környezetvédelmi játékcsomagot nyertek a vásárhelyi óvodák

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A MOL helyi érték pályázatán.

Tovább olvasom

Közlekedés

Helyére került az első kishajó-kikötő a Partfürdőn

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

300 millió forintos beruházás révén.

Tovább olvasom

Aktuál