/

Idén is összemérik tudásukat a lépcsőkön a lánglovagok Szegeden

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

2020 májusában ismét találkoznak az ország legerősebb és legkitartóbb tűzoltói Szeged történelmi belvárosában, a Dóm téren. A több éves hagyománnyal rendelkező Futótűz horizontális lépcsőfutó versenyen a résztvevők jótékonykodnak is – a rendezvény teljes bevételét a szegedi gyermekklinikának ajánlják fel. A 2019-es rendezvényen mintegy egymillió forintot gyűjtöttek a tűzoltók, az az összeg a beteg gyermekek gyógyítását szolgálta – tájékoztatott a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság.

Ötödik alkalommal rajtol el Szeged történelmi belvárosából a Futótűz horizontális lépcsőfutó verseny. A mára hagyománnyá vált extrém sportrendezvényre több mint száz tűzoltót várnak a szervezők. A rendezvényre kilátogató családok idén sem csalódnak majd: látványosságok sora várja az érdeklődőket Szegeden, a Dóm téren.

Természetesen idén sem csak a tűzoltók versenyezhetnek és jótékonykodhatnak, a szervezők több kategóriában is várják a lakosok jelentkezését.

A neves rendezvény az utóbbi évek során nemzetközi méretűvé nőtte ki magát, hiszen az utóbbi években már Ausztriából és Romániából és érkeztek nevezések.

A verseny pontos kiírása az alábbi linken érhető el: Versenykiírás 2020.

Előző sztori

Elmarad a kínai lampionünnep Szegeden a koronavírus-veszély miatt

Következő sztori

Fogyatékkal élő gyerekek jártak a szegedi jégkorongcsapatnál

Legutóbbi hasonló cikkek