Írjon nekünk

Szórakozás

Szegeden is nagyot szólt a Tankcsapda

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kibedipeter.jpg

Megjelent:

Telt házas koncertet adott Szegeden a Tankcsapda.

Az idén 30 éves zenekar jubileumi turnéjának utolsó előtti állomása volt az Újszegedi Sportcsarnok, ahol már a koncert előtti napon nem lehetett jegyet kapni a küzdőtérre. A Magyarországon egyedi körszínpadon a legjobb Tankcsapda-számokat hallgathatták a rajongók.

– Ez a mostani koncertturné a zenekar teljes 30 évét felöleli. Nem lemezbemutató és nem is nosztalgiaturné. Egy teljes paletta. Szegeden is hallhatta a közönség, hogy ugyanúgy eljátszottunk a 89-es első demónkról egyik-másik tételt, de az új lemezről is játszunk dalokat. Voltak akusztikus hangszerelésű dalok, gyorsak, kemények, lazábbak. Az elmúlt 30 évben a Tankcsapda annyiféle stílusú lemezt és dalt csinált, hogy a közönség megérdemli, hogy egy ilyen bő kétórás koncerten igyekezzünk minden korszakot felvillantani. Nyilván nem lehet egy este alatt a teljesség igényével bemutatni egy pályát, de igyekszünk. Az új lemezünk a napokban lett tripla platina, tehát azt sem mondhatjuk, hogy senkit nem érdekel egy új Tankcsapda-lemez. Hülyeség lenne, ha nem játszanánk új vagy régi dalokat – mondta a koncertről Lukács László, a zenekar frontembere.

SZEGEDI ÖSSZEFOGLALÓ

A "Nem kell semmi" tegnap készült koncert videójában benne van minden, ami a 'Körszínpados Aréna Turné' hangulatát, látványát, érzését jelenti nekünk!🤘🏻 Köszönjük Szeged!👏🏻 Nézzétek meg (Készítette: Judge👊🏼) és találkozzunk december 28-án a Főnixben! Jegyelővételi helyek itt: https://www.jegy.hu/jegyirodak/hajdu ▶️2019-ben már csak két koncert van hátra, Debrecen után, Gödöllőn zárjuk az évet!

Közzétette: Tankcsapda – 2019. december 15., vasárnap

Tovább olvasom

Hírzóna

Ismét ellepik a busók Vásárhelyt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kibedipeter.jpg

Megjelent:

Szerző:

Január 25-én, szombaton.

Tovább olvasom

Hírzóna

Vince-napi vesszővágást rendeznek a pusztaszeri Emlékparkban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kibedipeter.jpg

Megjelent:

Szerző:

Január 11-én, szombaton.

Tovább olvasom

Szórakozás

BUÉK Szeged: mindenkinek legyen jobb 2020, mint 2019!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kibedipeter.jpg

Megjelent:

Szerző:

Boldog és békés; egészségben, sikerekben és örömökben gazdag új évet kívánunk Olvasóinknak és minden szegedinek!

Tovább olvasom

Aktuál