Írjon nekünk

Közélet

Hét fiatalt díjaz idén a Szegedi Tehetségekért Alapítvány

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

A szegedi vár történetét kutató egyetemista, fiatal üvegszobrász és a gyulladásos folyamatokat tanulmányozó orvostanhallgató is szerepel az idei Sófi-díjasok színes névsorában. A Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány ez évi díjainak átadására a hagyomány szerint az egyetem hallgatói díjkiosztó ünnepségén kerül sor december 4-én 18 órakor a Rektori Épület Dísztermében. Az esemény egyik díszvendége Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója lesz.

Színes az idei Sófi-díjasok névsora is, alkotóművész, mérnök- és joghallgató is szerepel a legjobbak között. A Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány 2019. évi elismeréseit a hagyomány szerint az egyetem hallgatói díjkiosztó ünnepségén adják át. Az ünnepség  december 4-én 18 órakor kezdődik a Rektori Épület Dísztermében.

A gálán Eszenyi Enikő Kossuth- és Jászai Mari-díjas, nemzetközileg is elismert színművész, rendező és színigazgató lesz az egyik díszvendég. Így az elismeréseket Barnák László színművész-rendezővel, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatójával és Prof. Dr. Rovó Lászlóval, a Szegedi Tudományegyetem rektorával közösen adják át.

Hét hallgatót ismernek el

Idén a hét Sófi-díjat különösen változatos területek képviselői vehetik át. Dávid Benjámin Gyomaendrőd, míg Farkas Mónika a szegedi várban raboskodott olasz foglyok történetét tárta fel, Gyurkó Csilla beléptetőrendszert tervezett és kivitelezett. Dr. Krusóczki Bence kutatási témája az 1923. évi V. törvénycikk a tisztességtelen versenyről volt, Nógrádi Bernát a gyulladásos folyamatokat tanulmányozta, Papp Noémi pedig a hasnyálmirigy sejtjeit vizsgálta. Alkotóművész is szerepel a díjazottak névsorában: Gereczné Deák Zsuzsanna az üvegszobrászatban jeleskedik.

19 éve támogatja a tehetségeket

A Szegedi Tudományegyetem Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány 2001. január 2-án jött létre, és több mint 21 millió forint ösztöndíjjal jutalmazta az egyetem kiemelkedően tehetséges hallgatóit. Az alapítvány közel 19 éves működése során, egyedülálló tevékenységének köszönhetően a magyar felsőoktatás egyik legrangosabb ösztöndíja lett. 2008-ban az Oktatási és Kulturális Miniszter a világhírű magyar tudósról elnevezett Kármán Tódor díjjal ismerte el az alapítvány munkáját, amely a társadalmi felelősségvállalás területén adható legrangosabb állami kitüntetés. A fiatal szegedi tehetségeket támogató tevékenységéért Sófi József megkapta Szeged Város hivatalos kitüntetését, a Szegedért Emlékérmet (2015), a Szegedért Alapítvány Társadalmi-Állampolgári díját a Szegedi Tudományegyetemért Mecénás díjat és az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar Mecénás díjat

Minden a színházról szól majd a Közéleti Kávéházban
A díjátadót megelőzően Eszenyi Enikő lesz a Közéleti Kávéház vendége december 4-én szerdán 15:30-tól a szegedi Városháza Házasságkötő termében. A nyitott, ingyenesen látogatható rendezvényre a Vígszínház igazgatója az SZTE Sófi Ösztöndíj Alapítvány meghívására érkezik. A házigazda és műsorvezető szerepét Prof. Dr. Szalay István, a Közéleti Kávéház kuratóriumi elnöke, a Szegedi Tehetséggondozó Tanács tagja tölti be, a beszélgetésen Sófi József, az SZTE Sófi Ösztöndíj Alapítvány létrehozója, a Szegedi Tehetséggondozó Tanács tagja is részt vesz. A programot a Sófi-díjas Lukács Angéla és Szondi Péter énekművész műsora színesíti.

A díjazott hallgatók:

1. Dávid Benjámin, az SZTE Sófi Alapítvány Kuratóriumi díjasa
SZTE, Bölcsészet-és Társadalomtudományi Kar (BTK) I. MA Történelem sz. hallgató
Kutatási téma: Gyomaendrőd története, különös tekintettel az 1914-1949 közötti időszakra

2. Farkas Mónika, az SZTE Sófi Alapítvány Kuratóriumi díjasa
SZTE, Bölcsészet-és Társadalomtudományi Kar (BTK) III. BA Romanisztika sz. hallgató
Kutatási téma: A szegedi várban 1833-48 között raboskodott olasz foglyokkal kapcsolatos levéltári dokumentációk feltárása

3. Gereczné Deák Zsuzsanna, az SZTE Sófi Alapítvány Arany fokozatú ösztöndíjasa
SZTE, Juhász Gyula Pedagógusképző Kar (JGYPK) III. Képi ábrázolás szakos hallgató
Művészeti tevékenység: Üvegszobrászat

4. Gyurkó Csilla, az SZTE Sófi Alapítvány Arany fokozatú ösztöndíjasa
SZTE, Mérnöki Kar (MK)  IV. Mechatronikai mérnök szakos hallgató
Kutatási téma: NFC technológiával létrehozott beléptető rendszer megtervezése és kivitelezése

5. Dr. Krusóczki Bence, az SZTE Sófi Alapítvány Arany fokozatú ösztöndíjasa
SZTE, Állam-és Jogtudományi Kar (ÁJTK)  V. Jogászhallgató
Kutatási téma: Az 1923. évi V. törvénycikk a tisztességtelen versenyről

6. Nógrádi Bernát, az SZTE Sófi Alapítvány Arany fokozatú ösztöndíjasa
SZTE, Általános Orvostudományi Kar (ÁOK)  IV. Általános orvostanhallgató
Kutatási téma: Immun/gyulladásos folyamatok tanulmányozása akut és krónikus neurodegeneratív modellekben

7. Papp Noémi, az SZTE Sófi Alapítvány Kuratóriumi díjasa
SZTE, Természettudományi és Informatikai Kar (TTIK) I. MSc Biológushallgató
Kutatási téma: Hasnyálmirigy duktális sejtek vizsgálata

Tovább olvasom

Hírzóna

Csapatmúzeumot és imaszobát adnak át a Szegedi Rendészeti Gimnáziumban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

December 18-án, szerdán.

Tovább olvasom

Közélet

Tüntetést tartanak a vitatott vasúti menetrend miatt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Vasárnap reggel az Indóház téren.

Tovább olvasom

Közélet

Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök kapta az idei Duna-díjat

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Jótékony célra ajánlja fel a díjjal járó összeget a püspök.

Tovább olvasom

Aktuál