Közélet

Azt nem tudják, hogyan, csak azt, miben kellene együttműködni

Azt nem tudják, hogyan, csak azt, miben kellene együttműködni

2019. december 11., szerda
Azt nem tudják, hogyan, csak azt, miben kellene együttműködni

Tíz ellenzéki polgármester – köztük Botka László és Márki-Zay Péter – szövetséget alapított. A szegedma.hu ezzel kapcsolatban az összes érintettet megkereste, eddig a hódmezővásárhelyi polgármester, Márki-Zay Péter és Veres Pál, Miskolc első embere válaszolt.

Mivel csak nagyon szűkszavúan

közölte azt a szövetség megalakulását követően, hogy "hazánk jövője érdekében közös értékek és stratégia mentén az a célunk, hogy Magyarország igazságos, szolidáris és szabad otthona legyen minden magyarnak", így kíváncsiak voltunk ennél konkrétabb célokra is. Márki-Zay Péter azt írta, a Megyei Jogú Városok tisztújítása kapcsán osztották fel egymás között a feladatokat, amelyeket a szövetség többi tagjával is egyeztettek, és teljes egyetértéssel megszavaztak. Arról, hogy miként képzelik el az együttműködést, nem közölt információkat, mindössze annyit írt, "ennek részleteit később alakítjuk ki".

Annak ellenére azonban, hogy még nem tudják, miként megvalósítható ez az együttműködést, azt már megfogalmazták, hogy milyen ügyekben szeretnének közösen fellépni. "Hazai és uniós források biztosítása, a kormány által ígért Modern Városok Program források sürgetése, városaink polgárainak védelme a visszaélésekkel és az önkormányzatiság csorbítása ellen (ld. színházak esete), gazdaságfejlesztés, szabad sajtó, információbiztonság, jogi tanácsadás, stb." - olvasható a szegedma.hu-nak elküldött szövegben. Márki-Zay Péter arra sem tudott válaszolni, hogy milyen hivatalos formát tudnak elképzelni az együttműködés kereteinek, viszont azt várja, hogy hatékonyabb lesz az érdekképviselet és barátibb az együttműködés a fideszes városokkal.

"A tíz város együttműködésének nincs külön vezetője, ugyanakkor Péterffy Attila pécsi polgármestert jelöltük a Megyei Jogú Városok Szövetségének társelnökének, akit a 23 polgármester el is fogadott" - írta a hódmezővásárhelyi polgármester.

Arra, hogy csatlakozhatnak-e más településvezetők a most alakult szövetséghez, Márki-Zay Péter a következőket felelte: "A 23 megyei jogú város közül 10 ellenzéki polgármester együttműködéséről van szó, ebben a formában tehát teljes az együttműködés. Amennyiben persze újabb megyei jogú városok választanak ellenzéki polgármestert vagy a fideszes polgármesterek közül valaki csatlakozik az ellenzékhez, természetesen mi nyitottak vagyunk." Veres Pál, Miskolc polgármestere csak általánosságokban válaszolt. Ő azt írta, hogy

az együttműködésünk kifejezetten szakmai alapokon nyugszik, egyeztetni kívánják a jó gyakorlatokat, közösen szeretnének megnyilvánulni és állást foglalni szakmai kérdésekben.

"Fontosnak tartjuk, hogy a városok, települések, függetlenül attól, hogy kormánypárti vagy ellenzéki vezetésűek, azonos lehetőségekkel, azonos esélyekkel élhessenek minden értelemben, jelentős önrendelkezési jogokkal bírjanak és egyenlően méressenek meg a közös forrásaink elosztásánál" - közölte, hozzátéve, hogy Megyei Jogú Városok Szövetségének választmányában ké taggal is képviselteti magát a frissen megalakult ellenzéki tömörülés. Péterffy Attila, Pécs polgármestere lett a társelnök, Veres Pál Miskolc polgármestere pedig a Humánszolgáltatási Bizottság elnöke.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.