Zárt kapus meccsen nyert a jégkorongcsapat

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Goodwill Pharma Szegedi Vízmű férfi jégkorongcsapata zárt kapus mérkőzésen 7-5-re legyőzte a korábbi válogatott játékost is a soraiban tudó székesfehérvári Hevületet. A győzelemben oroszlánrészt vállalt Varga Dávid, aki négy góljával csapata legeredményesebb játékosa volt.

Nem indult jól a mérkőzés a szegediek számára: a 15. percben Bajczi góljával megszerezte a vezetést a Hevület, azonban még az első játékrész vége előtt Rózsahegyi találatával kiegyenlített a hazai csapat.

A második periódusnak újult erővel vágott neki Prakab Gábor együttese: Varga Dávid előbb Pallós Péter passzából a 24., majd Losonci Ádám átadásából a 27. percben volt eredményes (3–1).
Nem sokkal később szépítettek a fehérváriak: a korábbi válogatott, Palkovics Krisztián egy bombagóllal igazolta klasszisát. Négy perccel a harmad vége előtt Borsos Erik egész pályás szólója után betalált és ezzel visszaállította a kétgólos különbséget (4–2).

A záró harmad elején hat perc alatt kiegyenlített a Hevület, de fordítani már nem tudott. Varga Dávid újabb két gólt szerzett, így mesternégyessel zárta a találkozót. Mivel Annus Döme is gólt szerzett, az utolsó Hevület-gól csupán szépségtapasznak volt elég (7–5).

– Álmoskásan kezdtünk, csapatszinten az első harmadban senki nem találta a helyét, szerencsére a szünetben felébredtünk és aztán jöttek a gólok – kezdte az értékelést a négy gólt szerző Varga Dávid.  – Túlléptünk a saját árnyékunkon, szerencsére jól jött ki a lépés. A harmadik harmad elején volt egy kisebb hullámvölgyünk, de így is sikerült megnyernünk a mérkőzést – tette hozzá.

Varga elmondta, több mint 25 éve jégkorongozik, de eddig még soha nem játszott zárt kapus mérkőzésen. – Nagyon furcsa volt nézők nélkül játszani. Számunkra nagy lökést ad a közönség biztatása. Általában sokan vannak a meccseinken, köztük rengeteg gyerekek, akik felnéznek ránk. Reméljük nem lesz több zárt kapus meccsünk – jegyezte meg.

A Goodwill Pharma Szegedi Vízmű legközelebb november 24-én, vasárnap az Egerszegi Titánok vendégeként lép jégre Zalaegerszegen, majd december 1-én szintén vasárnap hazai pályán fogadja a címvédő KMH együttesét.

Jégkorong OB II, alapszakasz, 3. forduló
Goodwill Pharma Szegedi Vízmű–Hevület 7–5 (1–1, 3–1, 3–3)

Szeged, Műjégpálya, zárt kapuk mögött. Vezette: Kedves Alfréd, Horváth Mátyás, Sári Péter.
Goodwill Pharma Szegedi Vízmű: Szalai Ákos (89%) – Borsos Erik 1 (2), Maslac Michael, Losonci Ádám (1), Pallós Péter (2), Varga Dávid 4. Csere: Becsei Bonifác, Láng Csaba, Balázs Csongor, Barcsik Gergely, Csanády Zsombor – Bozóki Zoltán, Lőrincz Barnabás, Annus Döme 1, Hajdu Botond (1), Rózsahegyi Ádám – Korom Zénó. Vezetőedző: Prakab Gábor.

 

Előző sztori

Újabb nemzetközi sikert arattak a magyar versenyhorgászok

Következő sztori

Fél tucat határsértőt fogtak Csongrád megyében