Összegyűlt az első millió a gyermekklinika javára


Már több mint egymillió forint gyűlt össze a REÖK Kézműves Cukrászda jótékonysági kezdeményezésén, melynek célja a SZTE ÁOK Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermek Egészségügyi Központ megsegítése.
Az államalapítás ünnepén indított
karácsonyig tart, lényege, hogy az erre a célra megkomponált "Szeretetsüti" (málnás - csokoládés mousse, Szó Gellért háromszoros Ország Tortája győztes mestercukrász receptje alapján) eladásaiból származó bevétel száz százalékát a klinika alapítványa számára ajánlják fel. A cukrászdának egyébként ez a legnépszerűbb terméke.

A gyűjtésben a szervezők elérték az egymillió forintos álomhatárt, az összeget pedig sajtótájékoztató keretében átadták át.

Mannah Reda és Rádai Edina, a cukrászda tulajdonosai kifejtették, személyes kötődés is motiválta őket az akció elkezdéséhez, szívügyük a gyermekek gyógyulásának támogatása, személy szerint a családjuk is nagyon sokat köszönhet a Gyermekklinikát képviselő Dr. Katona Márta gyermekkardiológusnak. Az alapítványnak nem az első, a gyermekklinikát támogató kezdeményezése, ugyanis a korábbi időszakban már nyolcvan millió forinttal támogatta az intézményt.