Politika

Mózes Ervin a Vízmű igazgatóságának elnöke

Mózes Ervin a Vízmű igazgatóságának elnöke

2019. november 26., kedd
Mózes Ervin a Vízmű igazgatóságának elnöke

Ismerős arcok férhetnek az önkormányzati cégek közelébe. Értesüléseink szerint a nem jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt Mózes Ervin a Szegedi Vízmű igazgatóságának elnöke. Újabb forrásból értesültünk arról, hogy Makrai László távozhat az SZKHT éléről.

Hivatalosan is bejelentették Kardos Kálmán nyugdíjba vonulását. Kardos az IKV éléről december 1-jén távozik, ideiglenes utódja Csarnó Zsuzsanna gazdasági igazgató. A pénteki közgyűlésen azonban más is kiderült: Szabó Bálint független képviselő felszólalásában megjegyezte, nem tartja jó iránynak, hogy pártkáderek elhelyezésére használja fel az városvezetés az önkormányzati tulajdonú cégek pozícióit.

Ennek példájaként említette, hogy Tóth Péter az IKV felügyelőbizottságába kerülhet, míg Mózes Ervin korábbi címzetes főjegyző az egyik cég igazgatósági elnöki posztját kaphatja meg. A képviselő azonban azt is említette, hogy Deszkről is jöhetnek az egyik szegedi céghez.

Portálunk önkormányzati forrásból úgy értesült, Mózes Ervin lett a Szegedi Vízmű igazgatósági elnöke. Ez a tisztség havi 116 ezer forint tiszteletdíjjal jár.

Mózes azután vonult nyugdíjba a város címzetes főjegyzőjeként, hogy tavaly ősszel első fokon hűtlen kezelésért felbujtóként felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Gyulai Járásbíróság a parkolóügyként elhíresült botrány miatt. Másodfokon várhatóan december 10-én születhet ítélet. A hétvégén arról cikkeztünk, hogy Makrai László, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezetője is távozhat posztjáról. Makrai még a 2010-ben kezdődő ciklusban került a cég élére, most pedig úgy néz ki, hogy elengedi kezét az önkormányzat. Az okok kapcsán úgy értesültünk, hogy DK-közeli személy kaphatja meg a tisztséget, viszont Binszki József, a DK önkormányzati frakciójának vezetője megkeresésünkre ezt cáfolta.

"Bárki is mondta, ne higgyen neki!" – zárta rövidre a politikus.

Döntött a közgyűlés a 2019-es költségvetés második módosításáról is. Ez tartalmazza az Agórában dolgozók számának csökkentését egy szakmai és egy technikai fővel, az indoklás szerint költséghatékonysági okokból. Többen azt feltételezik, ez Lauer István posztját is tartalmazza, azonban a polgármestert függetlenként kihívó egykori képviselő egyelőre nem tudta megerősíteni értesüléseinket. Információink szerint az önkormányzat így kerülheti el, hogy Lauer jogi útra terelje munkaviszonyának megszűnését.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.