Írjon nekünk
Nemzeti Konzultáció

Hírzóna

Kétszer lopta meg munkaadóját egy férfi Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

A szegedi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 21 éves férfit, aki szerszámgépeket tulajdonított el egy építkezésről a Tisza-parti városban. Lopás miatt kell felelnie – tájékoztatott a megyei rendőr-főkapitányság.

A megalapozott gyanú szerint a feltételezett elkövető először október végén ment be a munkahelyén lévő szerszámtárolóba, ahonnan egy körfűrészt, valamint egy fúrógépet tulajdonított el. Pár nappal később visszament a zárt tárolóhoz, feltépte az ajtaját és elvitt egy sarokcsiszolót is. Munkaadója miután észlelte a lopásokat bejelentést tett a rendőrségen.

A rendőrök az adatgyűjtés eredményeként megállapították a feltételezett elkövető kilétét, akit a Szegedi Rendőrkapitányságra előállítottak. A gyanúsított kihallgatása során elismerte a cselekmények elkövetését, elmondta azt is, hogy a szerszámgépeket eladta. Ellene dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A férfit a nyomozók őrizetbe vették és az illetékes ügyészségen előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Tovább olvasom

Hírzóna

Mindkét meccsét megnyerte a szegedi pólócsapat

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Szabó Zoltán együttese továbbra is markáns arcát mutatja a sorozatban.

Tovább olvasom

Hírzóna

Kártalanítják a csongrád-csanádi gazdákat a madárinfluenza miatt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Csaknem 9,5 milliárd forintot már ki is fizetett a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.

Tovább olvasom

Hírzóna

Még többen kaphatnak diákhitelt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

A szakképzésben és a felnőttképzésben is igényelhető lesz.

Tovább olvasom

Aktuál