Közélet

Katonai járművek gyakorlatoztak a vásárhelyi helyőrségben

Katonai járművek gyakorlatoztak a vásárhelyi helyőrségben

2019. november 15., péntek
Katonai járművek gyakorlatoztak a vásárhelyi helyőrségben

Gépjárművezetőknek tartottak vezetési gyakorlatot november közepén az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségében.

A Magyar Honvédségnél előírás, hogy minden gépjárművezetőnek rendelkeznie kell az adott típushoz szükséges jogosítványon kívül osztályba soroló vizsgával is, amelynek célja a katonák felkészítése és kiképzése az adott technikai eszközök hatékony kezelésére. A 62. Lövészzászlóaljnál szakcsoportos felkészítések keretein belül tartották meg a vezetési gyakorlatot, amelyen a zászlóalj katonái mellett részt vettek még a helyőrségben található alegységek terepjáró teher- és személygépkocsi, valamint harcjárművezetői is. A gépjárművezetői kiképzés két hétig tartott. Az első héten elméleti oktatás zajlott, ahol biztonsági rendszabályok, igénybevételi ismeret foglalkozások és a különböző típusú járművek ismerete mellett a KRESZ szabályokban történő változásokra is felhívták az oktatók a figyelmet. A gyakorlati pálya különböző elemekből állt, ahol a gép- és harcjárművezetőknek természetes (sár) és mesterséges akadályokat (szűk átjárón való átkelés, szlalom pálya, emelkedőre való felhajtás) kellett leküzdeniük. Előfordultak olyan helyzetek is, amikor a tényleges elakadást követően a vontatást és önvontatást kellett gyakorolni. Szepesi Richárd főhadnagy, a gyakorlatvezető helyetteseként elmondta, hogy a helyőrségből közel százhetvenen vettek részt a kiképzésen, ahol a terepviszonyok is nehezítették a különböző akadályok leküzdését. „Nagyobb hangsúlyt fektettünk a szakalapozó képzésen résztvevőkre, mert ők még nemrégen szereztek jogosítványt és most először vettek részt osztályba soroló vizsgán. Bármikor kérdéssel fordulhattak az oktatókhoz azért, hogy a megfelelő tudást megszerezzék. A járművezetést folyamatosan gyakorolni kell, de az alapokat már elsajátították a katonák” - hangsúlyozta a főhadnagy. A kiképzés a konvojban történő hosszú távú vezetés után elméleti és gyakorlati vizsgákkal ért véget.

(Szöveg és kiemelt kép:Búz Csaba főhadnagy)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.