Hírzóna

Dutyiba rakták a nemrég elfogott mórahalmi ékszerrablót

Dutyiba rakták a nemrég elfogott mórahalmi ékszerrablót

2019. november 18., hétfő
Dutyiba rakták a nemrég elfogott mórahalmi ékszerrablót

A Szegedi Járási Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatásba helyezte a több mint négy évvel ezelőtti mórahalmi ékszerrablás másik szerb elkövetőjét is - közölte a vádhatóság.

A gyanú szerint a férfi a már letartóztatásban levő társával 2015. július 21-én 17 óra körüli időben bement egy mórahalmi ékszerboltba és az ott dolgozó sértettet lefogták, kezeit és lábait megkötözték. Ezt követően a gyanúsítottak eltulajdonítottak közel két kilogramm aranyat, illetőleg 1,1 millió forint készpénzt. A megkötözött sértettet a két szerb férfi a helyszínen hagyta és az üzletből távozott. Cselekményükkel közel 32 millió forint kárt okoztak, amely eddig nem térült meg.

A most őrizetbe vett férfival szemben európai, illetőleg nemzetközi elfogatóparancs került kibocsátásra, melynek eredményeként az olasz hatóságok Olaszországban idén augusztus elején elfogták, majd 2019. november 15. napján átadták a gyanúsítottat a magyar hatóságok részére.

Az ügyészség a szökés, elrejtőzés veszélye, valamint az eljárás meghiúsításának veszélye okán tett indítványt a letartóztatás egy hónapra történő elrendelésére.

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója az ügyészi indítványnak helyt adott, elrendelte a férfi letartóztatását. A végzés nem végleges, azzal szemben a gyanúsított és védője a szabadlábon történő védekezés érdekében fellebbezést jelentettek be.

A nyomozás a Szegedi Járási Ügyészség irányítása mellett immáron mindkét gyanúsított letartóztatása mellett van folyamatban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.