A naptári év legfontosabb meccse vár a pólócsapatra


A hatodik helyen álló Szegedi Férfi Vízilabdacsapat szerdán a sereghajtó Tatabánya vendége lesz az OB I. A csoportjában. Szabó Zoltán vezetőedző szerint a bennmaradásért folytatott harcban kiemelt jelentőségű a soron következő mérkőzés.
Egy hónapnyi szünetet követően folytatódik a férfi vízilabda OB I. pontvadászata, méghozzá a Szegedi FVCS számára egy vérbeli rangadóval, hiszen Szabó Zoltán együttese az utolsó helyen szerénykedő Tatabányához utazik szerdán. - Talán a naptári év legfontosabb mérkőzése lesz a Tatabánya elleni idegenbeli rangadó. Nemcsak azért, mert egy újabb győzelmet szerezhetünk, hanem mert egy közvetlen riválisunk ellen tehetjük meg ezt. A bennmaradásért folytatott harcban kiemelt jelentősége lesz ennek a találkozónak – mondta megkeresésünkre Szabó Zoltán, a Szegedi FVCS vezetőedzője. Hozzátette, mivel a Tatabánya nulla pontos, nekik élet-halál mérkőzés lesz a szerdai. Ebből kifolyólag küzdelmes, brusztolós összecsapásra számít. A találkozó 17 órakor kezdődik.