Közélet

Viszlát, Szélkiáltó! – Elviszik a Szeged Plaza egykor forgó szobrát

Viszlát, Szélkiáltó! – Elviszik a Szeged Plaza egykor forgó szobrát

2019. október 14., hétfő
Viszlát, Szélkiáltó! – Elviszik a Szeged Plaza egykor forgó szobrát

Közös megegyezés alapján a Szeged Plaza tulajdonosa, az Indotek Group visszaadja a Szélkiáltót alkotójának, Szanyi Péter képzőművésznek.

Az ingatlanvállalat szerkesztőségünknek elküldött közleményében azt írja, a bevásárlóközpont egymilliárd forintos

felújítása

miatt el kell távolítaniuk a Szélkiáltót. "Tény, hogy a Szélkiáltó című műalkotás a plaza felújítása során eltávolításra került, tekintettel arra, hogy már évek óta nem volt üzemképes, továbbá a rekonstrukció során kiderült, hogy veszélyezteti a jelenlegi épület mélygarázsának szerkezetét is. Ugyanakkor a műalkotást a műemlékvédelmi szakmai szempontok szigorú figyelembe vétele mellett bontották el, hogy máshol ismét felállítható legyen" – áll a közleményben.

Korábban arról cikkeztünk, hogy az alkotás egy részét,

a szobor Zsolnay-kerámia borítású medencéjét egyszerűen szétverték

, ezután kérdezték meg Szanyit, hogy hogyan szedjék szét a szobor további részeit. A Szélkiáltó hétfőn is a plázában állt, viszont most már letakarva. A közleményben további szempontként azt nevezik meg, hogy a 2000-ben megnyílt Szeged Plázába került szobor a 2020-as arculatba nem fog beilleszkedni. "Természetesen társaságunk sem szeretné, hogy méltatlan körülmények közé jusson" – írják a szoborról. Ezért Holecska Ildikó, a Szeged Plaza igazgatónője felvette a kapcsolatot Szanyi Péterrel és egy egyedi megállapodást követően hamarosan visszakerül az ő tulajdonába a szobor.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.