Közélet

Megkezdődött a XX. Hódmezővásárhelyi Festőszimpózium

Megkezdődött a XX. Hódmezővásárhelyi Festőszimpózium

2019. október 16., szerda
Megkezdődött a XX. Hódmezővásárhelyi Festőszimpózium

Hommage à TornyaiJános címmel vette kezdetét a Hódmezővásárhelyen huszadik alkalommal megrendezett festőszimpózium. A hét festőművész – közöttük három vásárhelyi és az ország más területéről érkezett négy alkotó – a Tornyai János Múzeum szervezésében október 15. és 24. között alkot a MANK Hódmezővásárhelyi Művésztelepén, s emellett számos közös, sőt az érdeklődők számára is nyilvános programon is részt vesznek.

Minderről a szervező közgyűjtemény művészettörténésze, Képiró Ágnes adott tájékoztatást, megemlítve, hogy a résztvevő művészek között Vásárhelyt képviseli az idei őszi tárlat Tornyai-plakettes alkotója, Szabó Klára Petra, valamint Kéri László és Sonkoly Tibor festőművész, továbbá a fővárosból érkezett Szuharevszki Mihály, Papageorgiu Andrea és Rózsa Luca Sára. Szolnokról csatlakozik a szimpóziumhoz Verebes György, a Magyar Festészet Napja Alapítvány elnöke. A közös alkotás és eszmecsere mellett a résztvevők kirándulást tesznek Csomorkányra és Mártélyra. Október 20-án, vasárnap 15 órátólRózsa Luca Sára, a tavalyi Vásárhelyi Őszi Tárlat Fiatal Festők Nívódíjával elismert művésze nyilvános tárlatvezetést tart a Tornyai János Múzeumbanlátható

Thy will be done

című egyéni kiállításán, valamint október 22-én, kedden 17 órától a szimpózium résztvevőivel kerekasztal-beszélgetésre kerül sor az Alföldi Galériában

Festészet ma

címmel. Mindkét rendezvény kapcsolódik a Magyar Festészet Napja országos képzőművészeti programsorozathoz, amelynek idén Hódmezővásárhely kiemelt helyszíne. Képiró Ágnes arról is szólt, hogy a szimpózium alatt készült alkotásokból válogatva Tornyai János születésének 151. évfordulóján, a Tornyai-emlékév zárásaként, 2020. január 18-án nyílik kiállítás a Tornyai-múzeumban és a szimpózium alkotóinak egy-egy művével gyarapodik majd a vásárhelyi múzeum képzőművészeti gyűjteménye.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.