Írjon nekünk

Politika

Lesz harmadik alpolgármester, vagy csak bakizott az önkormányzat?

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Módosították az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatát (SZMSZ) a pénteki alakuló ülésen, amelyen az alpolgármesterekről is döntött a grémium. Két alpolgármestert választottak meg, azonban a módosított SZMSZ továbbra is három alpolgármestert tartalmaz. Nem tudni, hogyan maradhatott benne a várospolitikai tisztség, Botka László pedig azt mondta, még nem döntötte el, hogy mi lesz a poszt sorsa. Visszatérhet a lemondott Solymos László?

“Az az SZMSZ, amelyet most önök megszavaztak, három alpolgármesteri posztot tartalmaz” – világított rá Szabó Bálint képviselő az alakuló közgyűlésen pénteken azután, hogy a grémium elfogadta az önkormányzat SZMSZ módosítását. Erről Botka László polgármester az ülés kezdetén úgy fogalmazott, pusztán technikai módosításokat tartalmaz az előterjesztés a Csongrád Megyei Kormányhivatal ajánlásai alapján.

Az előterjesztésben jól látható, a módosítás valóban három alpolgármesteri tisztséget tartalmaz. Az önkormányzat tisztségviselői között a dokumentum várospolitikai, gazdasági, valamint városfejlesztési alpolgármestereket tartalmaz.

Szabó ezután arról érdeklődött, kit jelöl alpolgármesternek Botka, ám a polgármester idegesen csupán annyit válaszolt, hogy még nem döntötte el.

“A várospolitikai tisztség Solymos Lászlóra vár esetleg, vagy Szentgyörgyi Pálra, vagy mi volt ennek az SZMSZ-módosításnak a célja?” – célzott Szabó arra, hogy májusban lemondott posztjáról Solymos László várospolitikai alpolgármester, ezzel együtt pedig képviselői tisztségéről is.

Solymos egyike Botka László azon munkatársainak Mózes Ervin, a város akkori főjegyzője és Kalmár Gábor kabinetfőnök mellett, akit tavaly ősszel felbujtóként hűtlen kezelésért felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt nem jogerősen a Gyulai Járásbíróság a parkolóügyként elhíresült botrány miatt.

A képviselő a botrány miatt az ismét megválasztott Nagy Sándor városfejlesztési, és Szécsényi Rózsa gazdasági alpolgármesternek azt javasolta, jól vigyázzanak, mit írnak alá, nehogy hasonló ügybe keveredjenek, mint Solymos. Az alpolgármestereket közvetlenül a polgármester jelöli ki, a várospolitikai alpolgármester tisztsége fajsúlyos, a polgármester közvetlen helyettesének tekinthető, ezért nem mindegy, hogy mit kezd Botka László a poszttal.

Szentgyörgyi Pál és Solymos László. Ma már egyikük sem alpolgármester. Fotó: Kovács Ferenc

Ugyan Botka semmit sem mondott arról, mit tervez a várospolitikai alpolgármester tisztségével, azonban Szabó Solymost említve megjegyezte, szerinte nem kellene megvárni a parkolóügy jogerős ítéletét. Másodfokon először május végén tárgyalták a parkolóügyet, azonban akkor még nem született jogerős ítélet. A bíró a tárgyalást azzal az indokkal napolta el, hogy a fellebbezések áttanulmányozására van szükség, mivel abban azok alapján lehetséges, hogy bizonyítási eljárást kell lefolytatni. A következő tárgyalás időpontját október 31-re tűzték ki, viszont ezt elnapolták, értesüléseink szerint december 10-re. Erre előre nem látható, objektív okok miatt volt szükség – közölte megkeresésünkre a Gyulai Törvényszék.

Korábban felmerült Tóth Péter neve is az alpolgármesteri tisztségek kapcsán, azonban őt nem jelölte Botka, és az Összefogás Szegedért listájáról sem került be a grémiumba. Közösségi oldalán tett közzé egy bejegyzést az önkormányzati választás után, melyben arról írt, hogy családi tragédia miatt egy időre elcsendesül.

Biztosan eldőlhet a tisztség sorsa a következő két ülésen: a novemberi közgyűlésen újra módosíthatják az SZMSZ-t és kivehetik a betöltetlen posztot, amennyiben tévedésből maradt a szabályzatban, vagy amennyiben Szabó felvetése beigazolódik, és a parkolóper jogerős ítéletét várják a városházán, vagyis Solymosnak tartogatják a várospolitikai tisztséget, akkor az év végi, decemberi ülésen jelölheti Botka László egykori munkatársát.

A témával kapcsolatos kérdéseinket elküldtük az önkormányzatnak, azonban cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.

Tovább olvasom

Politika

Harmadik Tisza-híd: a választások után már a szegedi szocialisták is erről beszélnek

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Szerző:

Szabó Sándor a parlamentben szólalt fel a híd kapcsán.

Tovább olvasom

Politika

Már nem Tóth Péter a Jobbik elnöke Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Szerző:

Komjáti Zoltán Gábor váltja Tóth Pétert a Jobbik városi szervezetének élén.

Tovább olvasom

Politika

Gulyás Gergely: Több milliárdos egészségügyi fejlesztés érkezhet Szegedre

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Szerző:

Új egészségügyi fejlesztéssel bővül a Szegedi Tudományegyetem – jelentette be a miniszter.

Tovább olvasom

Aktuál