Írjon nekünk

Sport

Győzelemmel avatta új pályáját az FK Szeged – videó

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/nikolenyigaborviktor.jpg

Megjelent:

Az FK 1899 Szeged 3-1-es győzelmet aratott első tápéi mérkőzésén a Csengele ellen a Csongrád Megyei II. osztály 10. fordulójában. Herczeg Gábor, a diszkoszvetősök vezetőedzője úgy véli, csapata kellő önbizalommal felvértezve várja a szezon hátralevő részét.

Három hónap után először fogadhatott ellenfelet új otthonában, a tápéi KÉSZ Sport Arénában az FK 1899 Szeged. Jóllehet, a szurkolók csapata az idei szezonban egyszer már játszott pályaválasztóként, a 8. fordulóban az Üllést fogadták Szentmihályon.

Az előző fordulóbeli SZVSE II. elleni siker, valamint a kellemes, nyárias októberi időjárás is közrejátszhatott abban, hogy közel száz néző látogatott ki a kék-feketék első hazai csörtéjére. Jobban kezdték a találkozót a szegediek: bő tíz perc telt el, amikor egy sarokrúgás után Makai kiszorított szögből leadott lövése a kapufán csattant. A 24. percben ugyancsak egy szögletet követően Kordás elvétette a labdát, majd Dóra Tamás közvetlen közelről a kapuba fejelte.

Hat perccel később Csuka, a hazaiak csapatkapitánya gondolt egy merészet, majd negyven méterről kapura küldte a játékszert, a vendégek kapusa ezúttal is tehetetlennek bizonyult, így 2-0-s hazai vezetéssel fordulhattak a csapatok.
Tíz perc telt el a második játékrészből amikor Pluhár egészpályás indítása után a bizonytalan védők gyűrűjében Szabó megszerezte a szegediek harmadik gólját.

A folytatásban átvette az irányítást a Csengele, a tavaly még a SZEOL SC-t erősítő Góra Márk előbb egy szabadrúgásból veszélyeztetett, majd a 71. percben büntetőből szépített. A gólt követően beszorította ellenfelét a lila-fehér együttes, de többre már nem maradt ereje, így sorozatban második győzelmét aratta az FK Szeged.

– Nagyon örülünk, hogy győzelemmel avattuk fel az új hazai pályánkat és ezzel sikerült örömet okoznunk a szép számú közönségünknek – kezdte az értékelést Herczeg Gábor, az FK Szeged vezetőedzője.  – Még ha az iram el is maradt a múlt heti mérkőzésünkhöz képest, pozitívum, hogy ezúttal többet birtokoltuk a labdát és több helyzetet tudtunk kialakítani. A második félidőben kevésbé domináltunk, valószínűleg azért, mert idén még nem voltunk olyan helyzetben, hogy többgólos előnyt kelljen őriznünk, vagy akár növelnünk. Összességében jó mérkőzést játszottunk – fogalmazott.

A 31 éves szakember hozzátette, a csapat hozzáállása és edzésmunkája a szezon eleje óta példás, amihez most már önbizalom is kezd társulni, így pedig nagyobb esélyük van meccseket nyerni.

A kék-feketék legközelebb október 26-án, szombaton 14.30-kor a Tömörkény otthonában lépnek pályára.

Csongrád Megyei II. osztály 10. forduló
FK 1899 Szeged – Csengele KSE 3-1 (2-0)
Szeged-Tápé, KÉSZ Sport Aréna 100 néző. Vezette: Dobó (Hideg, Juhász).
FK 1899 Szeged: Pluhár – Nikolényi (Faragó 80.), Szélpál, Csuka, Hegyesi (Mucsi 67.), Makai (Degovics 53.), Lengyel (Marozsi 53.), Szabó P., Heredea, Zolnay (Harasztos 85.), Dóra T. Vezetőedző: Herczeg Gábor.
Csengele KSE: Kordás – Kócsó (Nagymihály – a szünetben), Kertész, Dorogi (Longa – a szünetben), Váczi (Helembai 13.), Nagy T., Góra, Bitó (Lesták 63.), Vincze, Tóth Sz., Nagy D. Vezetőedző: Kun-Szabó Tibor.
Gól: Dóra T. (24.), Csuka (31.), Szabó P (54.) ill. Góra (71. – büntetőből.)
Sárga lap: Szabó P., Faragó, Harasztos ill. Nagymihály, Kertész.

(Kiemelt kép: FK 1899 Szeged)

Sport

Változás a MOL-Pick Szeged vezetésében

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/nikolenyigaborviktor.jpg

Megjelent:

Szerző:

Tovább olvasom

Hírzóna

Rangos versenyt nyert a szegedi Hoffmann Péter fallabdázó

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/nikolenyigaborviktor.jpg

Megjelent:

Szerző:

Négy év alatt másodszor nyerte meg a Romanian Open Squash elnevezésű versenyt.

Tovább olvasom

Sport

Végleges a Pick Szeged BL-menetrendje

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/nikolenyigaborviktor.jpg

Megjelent:

Szerző:

Február 16-án jön a PSG.

Tovább olvasom

Aktuál