Írjon nekünk

Közélet

Fűtés hozta, hideg viszi a szállóport

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Általános probléma minden évben a magas szállópor-koncentráció, amely az elmúlt napokban jócskán meghaladta az egészségügyi határértéket.

“Azt lehet mondani, hogy Szegeden lakossági légszennyezés történik, hiszen nincs a közelben komolyabb ipari tevékenység. A városban minden évben problémát jelent a 10 mikronnál kisebb részecskék magas koncentrációja a fűtési szezonban, amely részben az elhelyezkedésünknek is köszönhető, hiszen egy teknőben van a város, és ha nincs csapadék vagy légmozgás, akkor nem tud kitisztulni a levegő” – mondta Szécsényi István, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi Laboratóriumának osztályvezetője.

Szécsényi elmondta, a festett fa, a műanyag, valamint az avar elégetése is hozzájárul a szennyezett levegőhöz. “Mindemellett a dízelmotorok működése is rontja a helyzetet” – tette hozzá. Az osztályvezető elmondta, a szállópor elnevezés megtévesztő lehet, hiszen valójában sárrészecskékről van szó. “Ezekre a részecskékre tapadnak rá olyan anyagok, amelyek károsak az emberi szervezetre” – mondta.

Az elmúlt napokban jelentősen megnövekedett a levegő szállópor koncentrációja, azaz hivatalosan a PM10 szintje. Ez a 10 mikrométernél kisebb részecskék mikrogrammban megadott szintjét jelzi köbméterenként. Az egészségügyi határérték 50 mikrogramm, a természetvédelmi határértékek meghatározására a mérések 48 órás átlagát, valamint az időjárási előrejelzéseket alkalmazzák. Utóbbiba beletartozik a természetvédelmi tájékoztatási 75 mikrogrammal, illetve 100 mikrogrammnál határozták meg a riasztási küszöbértéket.

“Az időjárási előrejelzések azt mutatják, hogy hétfőn vagy kedden érkezik a hidegfront, ami kitisztítja a város levegőjét” – mondta Szécsényi.

Illusztráció: Délmagyar

Tovább olvasom

Közélet

Orbán: Készen állunk egy új Közép-Európa felépítésére

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Szerző:

Hazánk a világ egyik legbiztonságosabb országa akar maradni.

Tovább olvasom

Hírzóna

Gyermekkarácsonyra várják a családokat az Agórában

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Szerző:

Vasárnap délelőtt fél tíztől.

Tovább olvasom

Hírzóna

Rajzpályázat győzteseit hirdették ki Vásárhelyen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az Ünnep, család, hagyomány címmel meghirdetett versenyre helyi és a szabadkai általános iskolások alkotásait várták.

Tovább olvasom

Aktuál